Tarolt a BAHART május első hétvégéjén

Rekordot döntött az utasok száma a múlt hétvégén a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) járatain. A társaság személyhajóin és kompjain mintegy 15 ezer utas fordult meg, így nem csoda, hogy nagy reménnyel tekintenek a 2021-es hajózási szezonra, amelyben a tradíció és a modernizáció egyaránt főszerepben lesznek majd – olvasható a cég közleményében.

A BAHART felkészülten várta a vendégeket, nagy befogadóképességű személyhajókkal, katamaránokkal és 3 komppal szállította az utasokat. Május első hétvégéjén a BAHART településeket összekötő menetrendi hajójáratait és a sétahajó szolgáltatást mintegy 4.400 utas vette igénybe.

Az ekkor megszokott legforgalmasabb útvonal a Fonyód és Badacsony közötti volt, ahol mintegy 3.500 főt szállítottak a vállalat katamaránjai. Szántódrév és Tihanyrév közötti kompjárat szombaton rekordot döntött: közel 8000 fő, 900 kerékpár és 2.500 személygépkocsi vette igénybe a Balaton két partja között.

Ez a látogatószám nemcsak az idei évben számít kiemelkedően magas forgalomnak, hanem a korábbi évek hasonló időszakához mérten is. A teljes hétvégén összesen több, mint 10.000 fő és csaknem 3.500 gépjármű választotta a társaság kompjait.



Forrás: hirbalaton.hu

Kapcsolódó

„Merj álmodni, merj élni” – egy személyes történet, amiből megszületett a Paloznaki Jazzpiknik

Miért vág bele valaki ismeretlen vagy nehéz helyzetekbe, amikor a siker esélye alig egy százalék? Hogyan le
Elolvasom

Kimagasló badacsonyi sikerek a nemzetközi borászatban

A 2026-os nemzetközi borversenyek eredményei alapján a badacsonyi borászatok kiemelkedő sikereket értek el
Elolvasom

Bakonyi betörés, baranyai bukás – megint forró nyomon voltak a rendőrök

Épp a zálogházban adta le a pécsi testvérpár az ékszereket, mikor a rendőrök elfogták őket - adta közre a p
Elolvasom