Tarolt a vászolyi sajt a Mondial du Fromage versenyen

Tarolt a vászolyi sajt a Mondial du Fromage versenyen

Múlt héten ért véget sajtvilágbajnokság, vagyis a Mondial du Fromage, melyet ötödik alkalommal rendeztek meg Tours városában, Franciaországban. A megmérettetésre ötven országból érkezett csaknem kétszáz kiállító, akik összesen 952 sajttal neveztek – írja a forbes.hu

 A Vászolyi Sajtmanufaktúra a 2019-es Nemzetek Sajtja verseny győzteseként kiérdemelte a Mondial du Fromage-on való indulást, és most a legnagyobb szakmai elismeréssel térhet haza:egyedüli magyar márkaként kapott aranyérmet a francia zsűritől.

A Balaton egy tehéntejből készült félkemény sajt, melyet az érlelés első két hetében naponta, két hónapos koráig minden második napon, aztán hetente kétszer kézzel forgatnak az érlelőben, és sós savóval mossák a kérgét.

Messzebbre gurult a pettyes

A Vászolyi Sajtmanufaktúrát Reményik Kálmán alapította, aki a cégvezetést és a tanácsadást cserélte le 2014-ben a sajtkészítésre. Bár korábban olyan jelentős vállalatok első embere volt, mint például az Orex vagy a Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő Zrt., vezérigazgatói karrierje utolsó éveiben már kezdte egy kis cetlire felírni az ötleteit arról, milyen vállalkozásba vágna bele.

Volt az elképzelések közt kikötőfejlesztés, panzió, borászat, gyümölcstermesztés, a sajtkészítés szó azonban ekkor még nem került fel a listára. Kálmán mindössze abban volt biztos, hogy Vászolyon, és nem egy hatalmas fővárosi irodaházban szeretne dolgozni.

Könyvelőirodát vezető feleségével aztán – a nagy megvilágosodás után – beiratkoztak egy OKJ-s sajtkészítőképzésre („Márti ekkor már érezte, hogy messzebbre gurult a pettyes, mint eredetileg remélte”), és elkezdett egy kisebb sajtüzemnek alkalmas telket keresni Vászolyon.

„2014 novemberében kezdtük a sajtkészítést, karácsonyra többeknek vittem egy kis kóstolót, hogy tudjanak rólunk a faluban.”

A vászolyi sajtnak azóta komoly renoméja van, a Balaton sajt 2015 óta háromszor lett aranyérmes a Magyar Sajtmustrán.


Forrás: forbes.hu
Fotó: forbes.hu
Hirdetés

Kapcsolódó

Az Orion űrhajóról mintázták a balatonszéplaki üdülő épületét?

Az urbánus legenda úgy tartja, hogy az itthon is nagyot futott, '60-as évekbeli science fiction sorozat leg
Elolvasom

Hirdetés

Őstenger éled újjá Veszprémben

Új turisztikai attrakciót avattak a veszprémiek. A Sintér-árokban található alagút eddig elhanyagolt falai
Elolvasom

Közeleg a balatoni dugók vége?

A 8-as négysávosítása és a 82-essel történő összekapcsolása mellett a jövőbeli tervek között szerepel egy g
Elolvasom