Telt házas szinte minden balatoni szálláshely a hosszú hétvégén

Telt házas szinte minden balatoni szálláshely a hosszú hétvégén

Telt házas a 4 napos hosszú hétvége a legtöbb belföldi szálláshelyen; Siófok, Hajdúszoboszló és Balatonfüred a legkeresettebb úti cél a Szállás.hu legfrissebb adatai szerint. Az államalapítás ünnepének hosszú hétvégéjén 32 százalékkal nőtt a szállásfoglaló oldal által közvetített forgalom bruttó értéke az egy évvel korábbihoz képest.

Az MTI-nek küldött közleményben kiemelik: gyakorlatilag megteltek a szálláshelyek, a Szállás.hu balatoni és Tisza-tavi kínálatában 1 százalék alatti, a Velencei-tónál 2 százalék körüli a még foglalható szállások aránya a hosszú hétvégére. Átlagosan 56 nappal előre foglaltak a vendégek, ami jóval rövidebb az ilyenkor szokásosnál.

Szigetvári József, a Szállás.hu csoport vezérigazgatója a közlemény szerint elmondta: a vírus, a korlátozások és a szeszélyes időjárású június óta idén nyáron óvatosabbak a vendégek, sokan az utolsó pillanatban hoznak utazási döntést. A legkeresettebb települések 10-es listájára sorrendben még Eger, Hévíz, Zalakaros, Gyula, Szeged, Balatonlelle és Zamárdi került fel.

A foglalások 35 százaléka hotelbe, 27 százaléka apartmanba, 20 százaléka vendégházba, 18 százaléka panzióba szól. Az átlagos foglalási érték 74 260 forint a hosszú hétvégére, ami 27 százalékos növekedés tavalyhoz képest. Szállástípusonként is eltérő azonban az összeg, míg az apartmanokban 68 500 forint, a panziókban 54 600 forint, a 3 csillagos hotelekben már 96 ezer forint, 4 csillagosokban pedig 137 ezer forint az átlagos foglalási érték – ismertette Szigetvári József.

A legtelítettebb nap augusztus 20-a a foglalások szerint. Az átlagos foglalási hosszúság 2 éjszaka, de akad kirívó eset is, a leghosszabb például 25 éjszakára szól – közölte.

Forrás: mti.hu
Hirdetés

Kapcsolódó

Jelentős szállodafejlesztéssel készül Veszprém az Európa Kulturális Fővárosa programjaira

Csaknem egyharmadával bővülő, jó minőségű, új szállodaszoba várja Veszprémben az Európa Kulturális Fővárosá
Elolvasom

Hirdetés

Ki hitte volna? Jöhet az új lakópark a balatongyöröki golfpálya helyén

A panorámás golfpályát osztrák tulajdonosai, mint beépíthető telket árulják a világhálón, míg a helyiek a k
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Fácános vár, Fonyód

Fonyód mindenképpen a déli part egyik turisztikai gócpontjának tekinthető. A város mai, modern inkarnációja
Elolvasom