Tényleg nincs visszaút? Buldózerek szántják a Balaton szőlőhegyeit

Szép lassan balkonos villák előtt parkoló SUV-k kezdik felváltani a régi, romantikus kis présházakat. A folyamat némi aggályt vált ki még a helyi borászat szakmai köreiben is – írja a 24.hu.

Telítetté vált a balatoni partvidék, aki el akar rejtőzni, meghitt, nyugodt, csendes környezetre vágyik, az a Balaton-felvidéki külterületek felé nézelődik. Egyre több vásárló és befektető jelenik meg a dűlőkön, a traktorok és a présházak helyét luxuskocsik, erkélyes-úszómedencés villák veszik át. Az önkormányzatoknak kevés eszközük van a tájidegen építkezések megakadályozására, leállítására. A Balaton-felvidék több lokálpatriótájával is arról beszélgetett a portál, mi ment félre a térségben, menthető-e még a környezet és a miliő, hogyan fest majd a táj évek múlva.

Folyamatosan érkeznek a hírek arról, éppen melyik befektetői kör épít a Balaton valamelyik partszakaszán egy újabb, lakóparknak becézett lakótelepet, hogy miként vágta ki emiatt az adott telken lévő fákat, hogyan tűnik el a parti nádas jó része, miként tarolnak le a munkagépek mindent. A Balaton-part a pesszimistábbak szerint végleg elesett, már esély sincs rá, hogy végig a part mentén körbesétálhassunk.

Fontos eleme a totálképnek, hogy a tóparti településeken irgalmatlanul elszálltak az ingatlanárak, közelítik a budapesti belvárosi négyzetméterárakat. Így, aki normális áron akar venni valamit, illetve nyugalomra és elszigeteltségre vágyik, elkezdett a parttól távolabbi területek felé terjeszkedni. A Balaton-felvidéken a parttól beljebb eső falvak első vonala is hamar elesett, az árak felmentek az egekbe olyan, sokak számára ismeretlen nevű kistelepüléseken, mint Felsőörs, Pécsely, Dörgicse, Tagyon, Kővágóörs, Nemesgulács, Hegymagas, Lesencetomaj és még sorolhatnánk. A négyzetméterár-cunami egész a Bakony lábáig csapott. Ráadásul sokan a települések belterületei helyett a romantikus-bukolikus külterületi dűlőkben találták meg számításukat, nyugalmukat. E cikk pont arról a folyamatról szól, hogyan alakul át a szőlőhegyi táj az ingatlanokért folytatott harcban.

Történelmi folyamatok

“Az itt lévő szakemberek felelőssége is, hogy ezt a folyamatot tudjuk-e kezelni” – magyarázza Laposa József, miközben könyvekkel roskadásig rakott polcok és asztalok között ülünk a badacsonyi dolgozószobájában. Ő csak tudja, hisz az ezredforduló környéki Balaton-törvény megalkotásában is fontos szerepe volt, azóta is számos megye, régió és település területrendezési terveit segített megalkotni. Mindenesetre szerinte a most zajló folyamat nem új keletű, már a 19. század végi, a Balaton-felvidéki szőlőket (is) megtizedelő filoxérajárvány után elkezdődött, Balatonalmádi szőlőhegye például ekkor adta át helyét a villanegyednek.

A folyamat most azonban felgyorsult, „próbálunk még tovább szabályozni, mint a törvény, sok helyen meg is értik”, ellenben többen „nemcsak kiskapun, hanem nagykapun keresztül is kijátsszák; épülnek be a szőlők, főleg a parti sávban”. Felidézi 1979-es írását, miszerint „a Balaton-vidéki szőlőhegyekben a szőlőművelés fenntartása, támogatása, a tevékeny pihenés és a bortermelés egymást gazdagító kapcsolatának megteremtése a cél”, majd hozzáteszi:

“Naivan azt gondoltam, hogy a legértékesebb területeket meg lehetne menteni, és akkor egyfajta egyedi szabályozással megvédeni, a többinél tudomásul venni a kialakult állapotot”.

Százmilliós dűlők

Laposa József szerint nincs min csodálkozni, a Balatont üdülőkörzetnek jelölték ki, ráadásul míg egy évszázaddal ezelőtt a lakosság 1–2 százaléka tudott csak üdülni, ma már a fele megengedheti magának. Kiépült az infrastruktúra, nagyrészt kitiltották az ipart, a környezet ezzel még vonzóbb és kényelmesebb lett a Balatonnál. Eközben egyre nagyobb réteg tud 100–200 millió forintért ingatlant venni. Ha pedig több százmillió forintot ér egy hektár, ott ki akarna szőlőt termelni?

Egy másik kérdéskör, hogy Magyarországon 400 ezer hektár van a szőlőkataszterben – ezen belül 60 ezer hektáron van valóban szőlő –, de Laposa szerint kérdéses, szükséges-e ennyi, „mert aki gyümölcsöst akarna telepíteni, az a hegybíró engedélyével még tud, de aki állatot akar tartani, az már nem, mert a szőlőkataszterben nem lehet”. A felaprózódott területeken a szőlőművelés lehetséges egyes telkeken, de egy működő borvidékre jellemző gazdaságos, minőségi árutermelés kizárt. A Balatonra néző hegyoldalak pedig be is épültek, ezek menthetetlenek. Azért is késő a bánat, mert a politika sosem vállalta fel ezen dűlők megvédését. Ami még megvan, azt meg kéne védeni, a legfontosabb, hogy „ellenőrzik-e a tájhasználatot, építkezéseket, hány bontási határozatot hoznak” az állami szervek.

A teljes cikk itt olvasható.