Tesztüzembe állították Veszprém első elektromos buszát

Az ország több városának példáját követve, Veszprémben is lecserélik a helyi tömegközlekedés járműparkját energiatakarékos és klímabarát buszokra a következő tavaszig bezárólag – hangzott el az Innovációs és Technológiai Minisztérium sajtótájékoztatóján Veszprémben, ahol október végéig már tesztüzemben rója is a várost egy elektromos busz.

Steiner Attila kiemelte: a Zöld busz program az egyik legfontosabb eleme a másfél évvel ezelőtt elindított klíma- és természetvédelmi akciótervnek.
Ismertette: önkormányzatok és közlekedési közszolgáltatók számára írták ki a pályázatot, amelynek keretében elektromos buszok és önjáró trolibuszok beszerzéséhez 80 százalékos, az infrastrukturális fejlesztéshez 60 százalékos támogatást vehetnek igénybe. Több mint 18 milliárd forint értékben nyújtották be igényüket a pályázók, így összesen 123 elektromos busz és 4 trolibusz állhat forgalomba a közeljövőben tíz nagyvárosban, köztük Veszprémben is – fűzte hozzá.

Veszprém útjain jövő májustól közlekedik majd öt darab, 12 méteres, alacsony padlós, 80 utas szállítására alkalmas jármű. Steiner Attila hangsúlyozta: a közlekedés elektronizálása rendkívül fontos, hiszen a károsanyag-kibocsátás egyötödéért a közlekedési szektor felel, ezen belül 98 százalékért a közösségi közlekedésben részt vevő járművek.
Az új járművek azon túl, hogy környezetkímélők, olcsóbbak és halkabban is működnek, mint az elődeik – emelte ki.

A zöld busz program egy tízéves kezdeményezés, amelyre összesen 36 milliárd forintot fordítanak a költségvetésből. A program célja, a környezetbarát buszok beszerzésén túl a szolgáltatás színvonalának emelése, valamint az, hogy Magyarországon létrejöjjön az elektromosbusz-gyártó ipar – közölte.
Tájékoztatása szerint az új buszok üzemeltetése kilométerenként 60 forinttal olcsóbb, mint a hagyományos járművek működtetése. Egyetlen elektromos busz 4724 kilogramm szén-dioxid kibocsátásától óvja meg a környezetet havonta, ami 70 fa szén-dioxid-megkötő képességével ér fel.

Összesen 400 millió forint megtakarítást jelent országszerte az új járművek forgalomba helyezése a közszolgáltatók számára évente, és ha a korábbi járművek szállítanák az utasokat, mintegy 120 ezer fa lenne képes megkötni az általuk kibocsátott szén-dioxid-mennyiséget – húzta alá.

Porga Gyula, Veszprém polgármestere emlékeztetett arra, hogy a városban tíz évvel ezelőtt fogadták el a klímastratégiát, amelynek kiemelt eleme volt a közösségi közlekedés modernizálása.
A hamarosan használatba kerülő új buszok beszerzéséhez 650 millió forint támogatást kap a város, amelyet további 230 millió forinttal egészítenek ki a helyi költségvetésből – közölte.

Weingartner Balázs, a HUMDA Magyar Autó-Motorsport Fejlesztési Ügynökség Zrt. elnök-vezérigazgatója szerint a zöld busz megjelenése fordulatot hozhat a lakosság környezettudatos gondolkodásában. Hoyos György, az MAN Kamion és Busz Kereskedelmi Kft. buszüzletág-igazgatója európai tekintetben egyedülállónak nevezte a zöld busz programot, az új járművet pedig a világ legmodernebb buszaként említette.



Forrás: hirbalaton.hu

Kapcsolódó

193 természetjáró indult el az idei Balaton-felvidéki Fjällräven Vándortúrán

Öt nap, összesen 107 km, és egy minden lépéssel erősebb közösség. Augusztus utolsó hetében 193 túrázó élhet
Elolvasom

Elkészült Váli Péter különlegessége: a hat évig seprőn érlelt hagyományos budai zöld pezsgő

Az idén 25 éves fennállását ünneplő, Magyarország Legszebb Kisbirtokának választott badacsonyörsi Váli Birt
Elolvasom

Telefont és egy tálca sört lopott egy ajkai férfi

Az ajkai rendőrök elfogták a 27 éves helyi betörőt - írja a police.hu. - - Bejelentés érkezett a rendő
Elolvasom