Történelmi jelentőségű tárgyra bukkantak a régészek a Somlón

Történelmi jelentőségű tárgyra bukkantak a régészek a Somlón

A szenzációs lelet a Somló ősi történetéről mesél a szakembereknek.

A régészet történeti pillanat zajlott le nemrég a Magyar Nemzeti Múzeumban. 3000 év után először húztak elő egy arany nyakéket, egy agyag korsóból, amit évezredekkel ezelőtt elástak – tájékoztatott az ATV.  

Szabó Krisztina, a Magyar Nemzeti Múzeum restaurátora az ATV Heti Napló stábjának elmondta, hogy amikor elérkezett oda, ki kell venni a nyakéket a korsóból, akkor vett egy nagy levegőt. 

„Gondolkodtam csendesen, hogy hogyan nyúljak hozzá úgy, hogy ez a több ezer éves fém, az én mozdulatomtól nehogy kettétörjön, és azután nagyon óvatosan, nem dörzsölve az edény falához az ékszert, óvatosan kimozgattam” – tette hozzá 

A 3000 éves arany nyakék alig négy dekás. A Balaton szomszédságában, a Somló hegyen találták. A Nemzeti Múzeum régészei tavaly óta kutatják a Somlót. Talán ők sem gondolták, hogy már az ásatások első évében kincsekre bukkannak. Mégis ez történt. Az ékszer szinte biztosan egy befolyásos, gazdag család nőtagjáé volt. 

A bronzkorban, vagyis nagyjából 3 000 évvel ezelőtt, a Somló hegyen két település is állt egymás mellett. Mára a felszínen nyomuk sem maradt. A föld alatt annál inkább.

Tarbay János Gábor régész elmagyarázta, hogy letelepedett, földműves társaságok éltek itt.

“Állatot tenyésztenek, gabonákat nemesítenek, van fejlett kézművesiparuk, textilparuk, csontiparuk, kerámia művességük, tehát egy nagyon komplex civilizáció, szóval csak egy leheletre vannak attól, hogy modern társadalommá fejlődjenek” – fogalmazott. 

Bár a leletet a mai Magyarországon találták, azt nem magyar mesterek készítették.  Virágos Gábor, a Nemzeti Múzeum régészeti főigazgató-helyettese szerint ez a darab azért is kiemelkedő, mert európai szinten is unikálisnak mondható. Tehát nagyon kevés hasonló darab került elő, és ez az egyetlen olyan talán, amelyik egészben van, tehát érintetlen, és bolygatatlan körülmények között találták meg régészeti feltárás keretében.

A szakemberek két hasonló nyakéket ismernek, de egyikről sem tudják, hogy kik találták, hol és mikor. Az egyiket ráadásul egy illegális fémkeresős kincsvadásztól szerezték meg. Vagyis ott hiányzik az a tudás, ami csak egy feltárásnál szerezhető meg a tudomány számára. Ennél a leletnél viszont pontosan tudják, hogy hol volt, annak idején hogyan ásták el, mi minden volt még mellette a földben. Ez így együtt teszi felbecsülhetetlen értékűvé a somlói nyakéket. 


Somló hegyhez 3 000 éve ideális lakóhely volt. Fennsíkjain jól lehetett építkezni, ráadásul a magasan fekvő helyekről jól lehetett látni a környéket, vagyis az védhető is volt. Az itteni falvak legalább 2000 éve elnéptelenedtek.


Forrás: atv.hu
Fotó: mnm.hu

Kapcsolódó

Lovas ökoturisztikai élményközpont épül Nagyvázsonyban

Lovas ökoturisztikai élményközpont épül Nagyvázsonyban a kormány és az Európai Unió 299,8 millió forintos
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Angyalos Boldogasszony kápolna, Káptalanfüred

Káptalanfüred gyakorlatilag Balatonalmádi egyik külvárosaként fogható fel. Neve a veszprémi Székeskáptalanr
Elolvasom

Ennyibe kerülnek a jegyek a balatonfőkajári MotoGP-futamra

A nemzetközileg is rangos verseny augusztusban érkezik a Balaton Parck Circuit-re. - - 2024. szeptemb
Elolvasom