Sarki fény ragyogott fel a Bakony felett

Sarki fény ragyogott fel a Bakony felett

A ritka légköri jelenség a Dél-Bakony legmagasabb csúcsáról, a mintegy 599 méter magas Kab-hegyről is remekül látszódott.

Erős, G4-es mágneses vihart vártak az előrejelzések a múlt hét elején, melynek meg is lett az eredménye: a ködfelhőzet és a magasabban mozgő felhők felett rendkívül sejtelmes sarki fény táncolt – és tette ezt nem néhány percig, hanem jó 3 órán keresztül – számolt be az idokep.hu. 

A KP-index 9-es volt, amely a geomágneses aktivitás skálájának legmagasabb, szélsőséges szintjét jelenti. Ez már a műholdas rendszerekben, a GPS-ben és a navigációs eszközöknél is, valamint a földi irányítású műholdak (pl. Starlink) működésében is zavarokat okozhat.


Forrás: idokep.hu
Fotó: idokep.hu

Kapcsolódó

Vádat emeltek a paloznaki plébánost 35 éve megölő román férfi ellen

Vádat emelt az ügyészség az ellen a román férfi ellen, aki társtettesként 35 évvel ezelőtt meggyilkolta Pal
Elolvasom

Minden ötödik ellenőrzésen talált szabálytalanságot a NAV a szezonban a Balaton környékén

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári, Balaton környéki akciója során több mint 2300 ellenőrzést végzett
Elolvasom

A kert végén termesztették a ganját Somogyban

15 tő kendert és csaknem 1 kilogramm leszüretelt marihuánát találtak a nyomozók egy somogyi kistelepülésen
Elolvasom