Történelmi sikert elérve döntős a füredi női röplabdacsapat

A Szent Benedek RA története során először jutott az MVM női röplabda Magyar Kupa döntőjébe, miután az elődöntő pénteki visszavágóján 3-2-re legyőzte a címvédő Nyíregyházát.

 A Balaton-partiak már az elődöntős szerepléssel is eddigi legnagyobb sikerüket érték el.
 A másik ágon – most szombaton, valamint február 2-án – a Vasas Óbuda és a Swietelsky-Békéscsaba találkozik.
A bronzmérkőzést és a döntőt március közepén rendezik.

Az első, hétfői mérkőzés óta – melyen a balatonfürediek 3-0-ra nyertek – éles közleményváltás alakult ki a klubok között, miután a Nyíregyháza koronavírusos esetek miatt kérte a találkozó elhalasztását. Ebbe a Balaton-partiak nem egyeztek bele, mivel a nyírségiek által javasolt új időpontban – február 24-én – a magyar szövetség állásfoglalása szerint már nem lehet játszani, az elődöntőt ugyanis “legkésőbb február 13-án lehet megrendezni”. A SZBRA-nál még karácsony előtt és alatt voltak pozitív esetek, emiatt a füredieknél az első összecsapáson és most sem játszott a válogatott feladó, Bleicher Réka és az utánpótlás-válogatott liberó, Baksa Panna.

Forrás: mti.hu

Kapcsolódó

Újra BORTRIATLON Badacsonyban

A Badacsonyi Céh Turisztikai Egyesület szervezésében és a borvidék borászainak aktív közreműködésével, a pa
Elolvasom

Nívódíjas lett a siófoki Balaton Táncegyüttes

Két díjat is hazahozott a Szekszárdi Néptáncfesztiválról a Balaton Táncegyüttes, Siófok kiemelten támogatot
Elolvasom

Új polgármestert választottak Balatonudvariban

Sötét Györgyöt (független) választották a Veszprém megyei Balatonudvari polgármesterévé vasárnap. Az i
Elolvasom