Triplájára nőtt a vendégéjszakák száma

A tavalyi évhez képest mintegy 200 százalékos növekedés volt megfigyelhető májusban a vendégéjszakák számát tekintve – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség igazgatója a hivatalos podcastjükben.

Guller Zoltán elmondta, a hazai szálláshelyeken a vendégéjszakákat 82 százalékban belföldi turisták vettek igénybe.

Jó hírnek nevezte, hogy folyamatosan emelkedik a nyári foglalások száma. A nyitás bejelentésétől számítva, az elmúlt egy hónapban 40 százalékkal többen foglaltak szállást a nyárra, továbbá minden remény megvan arra, hogy a nyáron a tavalyi 13,5 millió vendégéjszakához képest legalább 17 millió vendégéjszaka lesz, bár ez még mindig kevesebb, mint a 2019-es 40 millió fele – jegyezte meg.

Kitért arra is, ha júliustól “beindul” Európa, majd ősztől az Egyesült Államok, akkor “egy egészen értelmezhető, jó évet fogunk tudni közösen elkönyvelni”.

Guller Zoltán közölte azt is, hogy a vendéglátásban áprilisban 46 milliárd forint árbevétel volt, májusban ez 84 milliárd forintra nőtt. Mint mondta, azt gondolja, hogy kezd helyreállni a szektor. A strandfejlesztési programról szólva elmondta, immár a negyedik üteme zajlik, mintegy 2,5 milliárd forintból 83 szabadvízi strandot újítanak meg.

Guller Zoltán elmondta, az a cél, hogy 2030-ig az ország valamennyi szabadvízi strandja forráslehetőséghez jusson.



Forrás: MTI

Kapcsolódó

Mozdítsd meg a közösséged! – jön az Európai Sporthét

Több mint 380 regisztrált esemény, közel 1600 csatlakozó iskola és legalább 450 ezer résztvevő: ilyen eredm
Elolvasom

A radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-old
Elolvasom

20.000 nézővel zárta a nyarat a Kultkikötő, ősszel Budapesten és a Balatonnál folytatják

A Kultkikötő 2026-ban is meghatározó szereplője volt a balatoni kulturális életnek. Az idei évben három hel
Elolvasom