Turisztikai fogadóközpont épül Tihanyban

Turisztikai fogadóközpont épül Tihanyban

Kiállító- és közösségi teret is magában foglaló turisztikai fogadóközpont épül Tihanyban a korábbi művelődési ház átalakításával – tájékoztatta pénteken az MTI-t a település polgármestere.

Tósoki Imre elmondta, hogy a háromszintes turisztikai központot 482 millió forintból alakítják ki. A munkálatok megkezdődtek, a létesítmény a tervek szerint év végére készül el.

Hozzátette, hogy a több Balaton környéki települést érintő, 3 milliárd forintos uniós fejlesztés részeként megvalósuló tihanyi beruházás keretében megújul a Visszhang-domb is.

Az új turisztikai fogadóközpont földszintjén a Tourinform iroda működik majd, az első és a második emeleten pedig kiállítóteret alakítanak ki, amely közösségi térként is használható lesz. A központba tervezett tárlat Tihany és a Balaton környékének egykori életét mutatja majd be akadálymentes környezetben.

A település 19. századi magtárát 1963-ban alakították át mozivá és kultúrházzá Callmeyer Ferenc építész tervei alapján. A jelenlegi felújítást követően az épület megőrzi műemlék jellegét – mondta Tósoki Imre.

Forrás: mti.hu
Fotó: tihany.hu

Kapcsolódó

11 ezer év aszályainak nyomai a Balaton mélyén

Az ELTE kutatói a tó üledékeiben őrzött „klímaarchívum” alapján tárták fel a Balaton legszélsőségesebb szár
Elolvasom

Lebontották a veszprémi kályhás-házat

A régóta omladozó épületnek pár óra alatt hűlt helye maradt. - - Múlt hétfő reggel elkezdték, délután
Elolvasom

Ötcsillagos strandok, családbarát különdíj és turisztikai fejlesztések Gyenesdiáson

Idén is a Balaton élvonalába kerültek Gyenesdiás strandjai. A Nyugat-Balaton családbarát üdülőfalujában tal
Elolvasom