Új balaton-felvidéki szőlőfajtákat fejlesztettek ki

A legjellemzőbb gombabetegségekkel szemben ellenálló szőlőfajtákat, valamint magas hozzáadott értékkel rendelkező borászati termékeket fejlesztett ki a Varga Pincészet Kft. és a Pécsi Tudományegyetem (PTE) konzorciuma a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal 450 millió forintos támogatásával.

A projekt eredményeképpen létrejött egy rezisztens, vagyis a legjellemzőbb betegségeknek ellenálló szőlőültetvény a Balaton-felvidéken, amely információt nyújt a szőlőfajták helyi adaptációjáról, termesztés-technológiai értékeiről – írták a közleményben.

A klímaváltozás miatt egyre nagyobb kihívást jelent a szőlőültetvények védelme a kórokozókkal és kártevőkkel szemben, ami a hagyományos szőlőfajtáknál jelentős ráfordítást és sok vegyszert igényel. Az új szőlőfajták csökkentett növényvédelem és megfelelő technológia mellett nagy biztonsággal termeszthetők – tették hozzá.

Kiemelték, hogy a szőlőfajták termesztéstechnológiájával a kijuttatott növényvédőszerek mennyisége 80-90 százalékkal csökkent, aminek köszönhetően az erőgépek okozta jelentős üzemanyag-felhasználás és károsanyag-kibocsátás is mérsékelhető.

Csiszkó Gábor, a Varga Pincészet Kft. ügyvezetője az MTI-nek elmondta, a szőlőfajtáknak a peronoszpóra és a lisztharmat ellen van különböző szintű rezisztenciájuk.

A közleményben kitértek arra is, hogy elérhető lesz a három szőlőfajta kutatási eredményeken alapuló termesztés- és borászati technológiájának leírása. Ez a gazdáknak segíthet megteremteni a kívánt borstílust, borkategóriát, a közép- és nagyüzemi szőlészetek, borászatok a kiválasztott borstílushoz vezető lépésekről kaphatnak információt.

A projekt elősegítette a kiöregedő ültetvények helyén a piaci alapú, a fenntartható fejlődést előtérbe helyező fajtaszerkezet kialakítását, a technológia külföldi területekre is adaptálható, ami erősíti Magyarország nemzetközi elismertségét a szőlészeti, borászati ágazatban – írták.

A projekt zárórendezvényén több új fejlesztésű terméket is bemutattak, ilyen volt egy Irsai Olivér fehér bor, a Jázmin fehér bor, egy pinot noir rozé bor és egy merlot vörös bor. Ezek a közlemény szerint nemzetközi viszonylatban is jelentős fejlesztéseknek minősülnek.


Forrás: MTI

Kapcsolódó

Elszaporodtak a vaddisznók a Club Aliga területén

A polgármester egy vadásztársaság bevonásával próbálja orvosolni a problémát. - - A balatonvilágosi Cl
Elolvasom

Szalmabálákból épült fel Balatonalmádi legújabb koncerthelyszíne

A különleges konstrukció ötletgazdája Danny Blue volt. - - Egy régi álom vált valóra idén nyáron, amik
Elolvasom

A féltáv is betelt a Balaton-átúszáson

Négy héttel a rajt előtt a 43. LIDL Balaton-átúszás összes távja elérte a létszámlimitet. A klasszikus, Rév
Elolvasom