Új bicikliutakkal gazdagodott Zalaszentgrót és Sármellék is

Összesen mintegy 12 kilométer hosszú távon épült ki kerékpárút Sármellék és Zalaszentgrót települések vonzáskörzetében – tette közzé az MTI.

Az építkezések átadása kapcsán szerdán Sármelléken tartott sajtótájékoztatón Horváth Tibor, a település polgármestere elmondta: a Zala Megyei Önkormányzat által vezetett konzorciumi együttműködésben összesen közel 283 millió forintot nyert a két település a Település- és Területfejlesztési Operatív Program keretéből. Sármelléken összesen 7600 méternyi út készült, ebből mintegy két kilométer aszfaltozott, ami egészen a Zala folyó hídjáig vezet, több mint öt kilométer pedig a falu belterületén felfestéssel lett kijelölve.

Zalaszentgróton a belvárosban alakítottak ki új utat, valamint a termálfürdő bejáratától az országos közúthoz csatlakozva épült kétirányú kerékpárút több mint négy kilométer hosszúságban.

Ruzsics Ferenc, a Zala Megyei Önkormányzat alelnöke arról beszélt, hogy a Zala két keréken elnevezésű programhoz tartozó bicikliút-építések mellett további fejlesztéseket is terveznek a környéken. Sármellék, Zalavár és Hévíz összekötése, valamint Zalaszabar és Zalaszentiván összekapcsolása mellett a térségbeli, vagyis a Kis-Balaton körüli utakat rákötik a balatoni kerékpáros körútra is.



Forrás: MTI

Kapcsolódó

Kimagasló badacsonyi sikerek a nemzetközi borászatban

A 2026-os nemzetközi borversenyek eredményei alapján a badacsonyi borászatok kiemelkedő sikereket értek el
Elolvasom

Bakonyi betörés, baranyai bukás – megint forró nyomon voltak a rendőrök

Épp a zálogházban adta le a pécsi testvérpár az ékszereket, mikor a rendőrök elfogták őket - adta közre a p
Elolvasom

A balatoni nyár új kulturális találkozóhelye: a Heart & Cherry nagyszabású kortárs kiállítása nyílt meg Lovason

A Balaton-felvidék kulturális kínálata egy jelentős kortárs képzőművészeti eseménnyel bővül idén nyáron: jú
Elolvasom