Új bringautakhoz új bringás hotelek a Balaton körül

Új bringautakhoz új bringás hotelek a Balaton körül

A nyugat-balatoni régió nemcsak a kerékpárút-fejlesztésben jár élen – itt épült az elmúlt években a legtöbb új bicikliút, a térség aktívan bekapcsolódott a júniusban induló Balaton Bike Hotel programba is.

Az október 21-én és 22-én a BalatonBike365 csapata által szervezett kétnapos tanulmányúton az új fejlesztéseket és a legnépszerűbb attrakciókat tekinthették meg az újságírók, közel 100 kilométert tekerve a Badacsony és Zalakaros között. A Balaton új útszakaszokkal, frissen épített kerékpáros pihenőhelyekkel és 11 olyan hotellel várja a két keréken érkező turistákat és sportolókat a nyugat-balatoni régióban, amelyek tudatosan felkészültek a bringások speciális igényeinek kiszolgálására.

Szilasi László, a BalatonBike365 szakmai vezetője a sajtóbejárás során elmondta, hogy a teljes balatoni régióban idén már 1200 kilométer a kitáblázott kerékpáros túraútvonalak hossza. Ezek behálózzák a Balaton-felvidéket, a Keszthelyi-hegységet, a Zalai- és Somogyi-dombságot, valamint a Kis-Balaton térségét. Öt kerékpáros központot, modernebb nevén portot alakítottak ki, Balatonfüreden, Balatonföldváron, Keszthelyen, Badacsonyban és Vigántpetenden, ahol széles körű szolgáltatásokkal, hagyományos és e-bike bérlési lehetőséggel és túrajavaslatokkal várják a bingás turistákat. Ezen kívül a balatoni bringakörön kerékpáros megállókat és pihenőhelyeket alakítottak ki. A projekt legfrissebb eleme a Balaton Bike Hotel, ami egy több mint húsz – három-, négy- és ötcsillagos – szálláshelyből álló láncolat. A hotelekben – nem csak a nyugati régióban, hanem északon és délen is – egységes kerékpáros infrastruktúrával és magas szintű szolgáltatásokkal várják a bringás turistákat és sportolókat.

Minden hotelben található egy őrzött, biztonságos kerékpártároló, a prémium kategóriás szálláshelyek pedig a többi között abban különböznek a sztenderdektől, hogy az előbbiekben a kerékpárok mosására, valamint arra is van lehetőség, hogy a turisták a milliós értékű bringáikat éjszakára felvigyék a szobájukba. Minden Balaton Bike Hotelben van e-bike töltési lehetőség, ezekhez olyan elektromos szekrényt alakítottak ki, amelyekben van egy biztonsági relé, ami megakadályozza, hogy az elektromos kerékpárok töltés közben esetleg kigyulladjanak. Valamennyi szálláshelyen található egy szervizpont és egy információs tábla is, utóbbiakon áttekinthető a BB365 projekt mintegy hetven túraútvonala.

Tar László, a BalatonBike365 projekt nyugat-balatoni területi képviselője hangsúlyozta: Keszthely két fontos nemzetközi kerékpárút, a nyugatról keletre tartó Salzburg-Budapest, valamint a Fertő-tavat a Mura-vidékkel összekötő észak-déli útvonal metszéspontjában fekszik, és több térségi bringatúra kiindulópontja. Így a Balaton-parti város Nyugat-Magyarország egyik legfontosabb kerékpáros központja. Tar hozzátette: a Badacsonytól Zalakarosig húzódó, és a Kis-Balatont is magába foglaló térségben összesen 400 kilométer túraútvonalat jelöltek ki az elmúlt években, a közelmúltban készült el a Sármellék-Zalavár és a Zalaszabar-Garabonc kerékpárút, továbbá Gyenesdiáson a Balatoni Bringakör is új nyomvonalat kapott. Ezen kívül helyi fejlesztésből Vonyarcvashegyen, Gyenesdiáson és Sármelléken három, európai színvonalú kerékpáros pihenőpontot alakítottak ki, és a nyugat-balatoni régióban már több mint ötven esőbeálló áll a kerékpárosok rendelkezésére.


Kapcsolódó

Több mint száz éve tart a Balaton-part beépítése – most az utolsó szabad területek kerültek sorra

A Balaton-part utolsó szabad vízparti területein is apartmanházak épülnek, a korábban elkülönülő üdülőöveze
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Gamási kút, Balatonlelle

A gémes kutak valaha állandó és kulcsfontosságú szerepet játszottak őseink életében, így a néphagyományok ú
Elolvasom

Több mint 700 római kori érmét találtak Somogyban

Hétszázharminchét római kori pénzérmét találtak a régészek Somogy megye északi és középső területeit vizsgá
Elolvasom