Új film forog a Balaton partján

Szeptemberben ér véget és néhány napja vette kezdetét az Együtt kezdtük című film forgatása. A történet jelenetei egyaránt játszódnak Budapesten, Londonban és a Balatonnál is. A sok zenével átszőtt generációs film kilenc fiatal sorsát meséli majd el, akik az érettségi után 10 évvel ismét találkoznak.

A könnyed, mégis elgondolkodtató alkotás sok fiatal művésznek ad bemutatkozási lehetőséget, de olyan ismert színészek is láthatók lesznek a filmvásznon, mint Mucsi Zoltán, Pálmai Anna, Kerekes Éva, Jordán Tamás, Szabó Simon, Zsurzs Kati és Szacsvay László. A film, amely a Nemzeti Filmintézet támogatásával készül, a tervek szerint 2022 nyarán kerül a magyar mozikba.

Az Együtt kezdtük című alkotás főszereplője Marci és a 12. c osztály többi tagja, akik 2011-ben elballagnak a gimnáziumból. Az érettségi bankettet követően mindenki elindul a saját felnőtté válása útján. Egyesek tovább tanulnak, mások dolgozni mennek – olvasható a film szinopszisában.

A fiatalok a film elején egy összetartó haveri társaságot alkotnak. Az iskolából kikerülve szerteszét indulnak a “nagyvilágba” és próbálják megvalósítani elképzeléseiket és álmaikat.

“Aztán napjaink aktuális kihívásaival néznek szembe, így a film könnyedsége mellett hiteles problémákat is felvet”

– idézi a közlemény Romwalter Juditot, a film egyik producerét.

Kerékgyártó Yvonne szerint minden filmjénél meghatározó az a helyszín, ahol a történet játszódik, az Együtt kezdtük egyik főszereplője maga a Balaton-felvidék.

“Nagyon várom, hogy az elmúlt hónapokban, próbák során összekovácsolódott színészekkel a Badacsony környéki helyszíneken alkossuk meg a film főbb jeleneteit és Babos Tamás kameráján keresztül megörökítsük azt a szépséget, aminek a történetben is dramaturgiai szerepe van”

– hangsúlyozza a rendező.

Kerékgyártó Yvonne 2012-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. 2011-12-ben a potsdami Filmuniversität Babelsberg Konrad Wolf hallgatója volt. Első nagyjátékfilmje, a Free Entry rendezői különdíjat nyert az SXSW filmfesztiválon. 2020-ban Magyar Filmdíjra jelölték a Hartung Attilával közösen írt FOMO – Megosztod, és uralkodsz forgatókönyvéért.

Az Együtt kezdtük Szentgyörgyi Bálint, Boros O. István és Maruszki Balázs forgatókönyve alapján készül, producere Romwalter Judit és Pék Csaba. Az operatőr Babos Tamás, a vágó Duszka Péter, a látványtervező Valcz Gábor.



Forrás: MTI

Kapcsolódó

Egy kivételével az összes magyar borvidéken megjelent a pusztító szőlővészt

Az aggasztó helyzetről az agrárminiszter számolt be a közösségi oldalán. - - Az ország 22 borvidékéből
Elolvasom

A bántalmazottak kézjelzését mutatta egy nő egy balatonboglári étteremben, a rendőrök elvitték a párját

A pincér vette észre az áldozat jelzését Balatonbogláron - számolt be a police.hu. - - Egy balatonbogl
Elolvasom

Műfészkek és költőládák kihelyezésével lehet segíteni a rágcsálópusztító baglyok költését

Műfészkek és költőládák kihelyezésével segítheti a lakosság és az önkormányzatok a településlakó, rágcsál
Elolvasom