Új funkciókkal és attrakciókkal bővül a keszthelyi Festetics-kastély

Több mint 2,5 milliárd forint európai uniós támogatásból új turisztikai attrakciókkal és funkciókkal bővül a keszthelyi Festetics-kastély – közölte a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. (NÖF) ügyvezető-helyettese, a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.


Farsang Csaba kifejtette: a NÖF célkitűzése az, hogy a kezelésében lévő várak, kastélyok, műemlékegyüttesek hasznosítására alkalmas és sikeres szervezetté alakuljon át az eddigi fejlesztési szemlélet után. A szolgáltatásokra alapozó, bevétel orientált működtetés megvalósítása a cél Keszthelyen is, ahol a Festetics-kastély egész évben vonzó, többnapos időtöltést kínál a hazai és külföldi turistáknak.

A 2,5 milliárd forintot meghaladó uniós támogatás révén év végéig két főúri lakosztály – köztük egy gyerekszoba – korhű enteriőrjét állítják helyre, ahol kordonok nélkül is szemügyre vehetik a látogatók a műtárgyakat – ismertette Farsang Csaba.

Hozzátette: a projekt másik elemeként a kastélyparkban álló egykori fejőházat újítják fel, az épületben történelmi játszóházat alakítanak ki. Két termét múzeumpedagógia foglalkozásokra teszik alkalmassá, három termet pedig kiállítótérként rendeznek be.


Forrás: MTI

Kapcsolódó

Embercsempészt és migránsokat fogtak Devecsernél

Egy 24 éves pakisztáni férfi négy embernek nyújtott segítséget az országhatár illegális átlépésében - olvas
Elolvasom

Új elnökséget választott a Magyar Fürdőszövetség

Új elnökséget, és Végh Andor, a Zalakarosi Fürdő Zrt. vezérigazgatója személyében új elnököt választott a M
Elolvasom

Fiatal rablók ügye zárult le Zalaegerszegen

A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság befejezte a nyomozást azzal az öt fiatallal szemben, akik a Parkerdőben m
Elolvasom