Új hangversenyzongorát kapott Balatonfüred

Új hangversenyzongorát kapott Balatonfüred

A bécsújhelyi Bösendorfer-manufaktúra új darabját január 10-én avatják fel.

Megérkezett a város új hangversenyzongorája Balatonfüredre, a vállalkozók támogatásából illetve önkormányzati finanszírozásból, 54,5 millió forintért megvásárolt Bösendorfer – számolt be a balatonfured.hu. Az új hangszer a Balatonfüred Kongresszusi Központba kerül, ahol január 10-én ünnepélyes átadót tartanak, Érdi Tamás zongoraművész ad majd koncertet.

A Bécsújhelyen, a közel 200 éves múltra visszatekintő, híres Bösendorfer-manufaktúrában gyártott hangszert a zongorák Rolls-Royce-ának tartják. A Bösendorferek kitűnő koncert zongorák, mert nem csak nemesen csengő basszushangjaikról, de strapabírásukról is ismertek, olyannyira, hogy a leírások szerint még maga Liszt Ferenc sem tudta tönkretenni őket, pedig híres volt a hangszereket nem kímélő, vad és szenvedélyes zongorajátékáról.

A Balatonfüredre kerülő Bösendorfer Vienna Concert 280-as koncertzongora hét éven át készült, kizárólag kézi munkával. A hangszer alapja a vörösfenyő, amelyet a négy évszak, a nap, a szél és a széles hőmérsékleti különbségek edzik és teszik végül alkalmassá a rezonálásra. Az új hangszert a gyártó szállította Balatonfüredre.

Régi vágya volt a városnak, hogy legyen egy nemzetközi szintű versenyzongorája, amelyen bármelyik művész szívesen zenél. Egy ilyen hangszer mindig hosszú távú befektetés, hiszen akár száz év múlva is lehet rajta játszani.

Az új Bösendorfer avató ünnepsége január 10-én, pénteken lesz. A Balatonfüred Kongresszusi Központban koncertet ad Érdi Tamás zongoraművész illetve fellépnek a Ferencsik János Zeneiskola növendékei és tanárai is. Az esten bárki adhat még támogatást a hangszerhez.


Forrás: balatonfured.hu
Fotó: balatonfured.hu

Kapcsolódó

A Művészetek Völgye Eventex Sustainability díjat nyert

Nemzetközi elismerésben részesült a Művészetek Völgye: az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja elnye
Elolvasom

Krisna-völgy: ahol az együttérzés és a fenntarthatóság kéz a kézben jár

Somogyvámos határában, a természet ölelésében működik Közép-Európa egyik különleges ökofaluja, Krisna-völgy
Elolvasom

Új, kitáblázott kerékpáros útvonal a Balaton-felvidéken, BalatonBike365 Port nyílt Vigántpetenden

Bemutatkozott a BalatonBike365 úthálózat mintegy 70 kilométeres új kerékpáros útvonala a Balaton-felvidéken
Elolvasom