Új kerékpárút épül Örvényes és Tihany között

A Hazai Építőgép Társulás Szolgáltató Zrt. építhet mintegy 11 kilométernyi kerékpárutat, közel 1,8 milliárd forintért. Az építés elnyeréséért nagy volt a tolongás.

A két kerékpárút építésére szóló nyílt tenderek eredményeit a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. közölte az uniós közbeszerzési közlönyben. Az első tender a Dunaalmás és részben Neszmély közigazgatási területet érintő Eurovelo 6 kerékpárút megépítése volt. Ennek a hossza 7,5 kilométer és 1 milliárd 220 millió forintért építheti meg a nyertes cég. A szerződést vele március 17-én kötötte meg a NIF.

Indult még ezen a tenderen a Swietelsky Magyarország Kft., az STR Mély- és Magasépítő Kft., a VértesAszfalt Építőipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., az EuroAszfalt Építő és Szolgáltató Kft., továbbá a Reaszfalt Építőipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. is.

A másik közbeszerzés az Örvényes-Tihany közötti, 3,3 kilométere hosszú kerékpárút építésére szólt. Ezt 520 millió forintért vállalta a nyertes cég, akivel március 11-én kötött szerződést a NIF. Ezen a tenderen a Strabag Építő Kft., az EuroAszfalt Építő és Szolgáltató Kft., valamint a Colas Út Építőipari Zrt. indult még.

Forrás: napi.hu

Kapcsolódó

Május elsején adják át a balatonfüredi Helytörténeti Gyűjteményt

A nagyszabású átadón egyben a majálist is ünneplik majd a fürediek. - - Ünnepélyes keretek között, máj
Elolvasom

Idén is keresik a Balaton fagyiját

Immár 11. alkalommal kerül megrendezésre a Balaton Fagyija verseny. - - „A Balaton nemcsak turisztikai
Elolvasom

300 csapattal indul a világ legnagyobb pontyfogó horgászversenye a Balatonon

A legtöbb tíz kilósnál nagyobb pontyot kifogó csapat busás nyereményeket zsebelhet be. - - Tizedik, ju
Elolvasom