Új közösségi térrel és piaccal gyarapszik Alsóörs

Új közösségi térrel és piaccal gyarapszik Alsóörs

Kitűnőre értékelte a nemrég véget ért Mandulavirágzás teljesítménytúrát az alsóörsi Balaton Riviéra Turisztikai Egyesület TDM menedzsere, Pataki Júlia. A másik jó hír pedig, hogy a nyárra megálmodott piaci helyszínük és közösségi terük megújítására benyújtott pályázatukat is pozitív elbírálásban részesítették.

A pandémia ellenére is sikerrel zárult a Balaton Riviéra Turisztikai Egyesület által szervezett Mandulavirágzás teljesítménytúra, ami Alsóörsön és annak virágba borult környékén kalauzolta át az érdeklődőket.

Az idei, rendhagyó, egyénileg teljesíthető túrát sikeresnek értékeltük. Ami számunkra a legnagyobb öröm, hogy nagyon közelről és nagyon messziről is érkeztek résztvevők. Mindkettőnek ugyanannyira örültünk, mert nagy dolognak tartjuk, hogy például Alsóörsről, Lovasról, vagy éppen Balatonalmádiból és Balatonfüredről is tudtunk megszólítani túrázókat. A legtávolabbi résztvevők pedig Sükösdről érkeztek, ami szintén köszönetet érdemel. Amint lehetséges lesz, azért szeretnénk visszatérni a hagyományos túraszervezéshez, hiszen nekünk is fontos a személyes találkozás a résztvevőkkel  – mondta Pataki Júlia, aki egy másik jó hírrel is szolgált.

A tervezett nyári piaci helyszínük, illetve új közösségi terük megújítására, kialakítására beadott pályázatuk pozitív elbírálásban részesült, így azon dolgoznak most, hogy minél hamarabb kezdődhessenek a munkálatok. A vasútnál is halad a munka, így velük is egyeztetniük kell a munkafolyamatokat, hogy ne akadályozzák egymást, de bíznak benne, hogy a tervezett időpontra, június végére elkészülnek és bemutathatják a sok újdonságot és az új környezetet az érdeklődőknek – olvasható az Alsóörsért Közösen Facebook oldal bejegyzésében. 




Forrás: hirbalaton.hu
Fotó: szallas.hu

Kapcsolódó

Európa Sportrégiója címre pályázik Veszprém és a Bakony-Balaton régió

Európa Sportrégiója címre pályázik Veszprém és a Bakony-Balaton régió, döntés az év végén várható. A pályáz
Elolvasom

Tíz év után újra lehet jelentkezni a Tihany és Balatonfüred közti öböl-átúszásra

A regisztráció már él. Az úszás mellett SUP-pal is nevezhetnek a résztvevők. - - Június 14-én újra úsz
Elolvasom

Brutális tömegbukás történt a Tour de Hongrie-n Nemesvámos felé, néhány versenyzőt kórházba kellett szállítani

Tömegbukás történt a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny második szakaszán, több versenyzőt kó
Elolvasom