Új szakaszokkal bővül a Budapest-Balaton biciklis útvonal

Három darab, közel 50 kilométeres szakasz építésére hirdetett pályázatot a NIF (Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.) a Budapest-Balaton kerékpáros útvonalon – számolt be a napi.hu.

Az első felhívás a Budapest-Balaton közötti kerékpárút Székesfehérvár és Polgárdi közötti közel 16 kilométeres szakaszának terveinek elkészítésére és a kivitelezésére szól. Az út a Székesfehérvártól Szabadbattyán és Kőszárhegy érintésével “érkezik” majd Polgárdiba. Ehhez csatlakozik a Polgárdi és a 710-es számú főút közötti szakasz, amely Füle érintésével jut el Balatonfőkajárig, a hossza pedig 10,4 kilométer. Erre a két szakaszra október 5-ig lehet ajánlatot tenni.

Egy másik tenderfelhívásban az Etyek-Velence közötti kerékpárút Tordas-Velence közötti szakaszának megépítésre keres pályázókat a NIF. Utóbbi út Kajászót, Pázmándot és Nadapot érintve jut el Velencéig. A hosszúsága 17,5 kilométer. Ennek a megépítésére is október 5-ig lehet pályázni.

A harmadik felhívás a Balatonkenese és Balatonfűzfő kerékpárút megépítésére vonatkozik: a három közül ez a legrövidebb, mindössze 4,2 kilométer hosszú. Erre a tenderre szeptember 24-ig lehet ajánlatot tenni – olvasható a portálon.

Kapcsolódó

A Bölöni, az erdélyi legenda és az Egykutya nyerték a Veszprém-Balaton Filmpiknik közönségdíját

A Bölöni, az erdélyi legenda és az Egykutya című alkotások nyerték a megújult Veszprém-Balaton Filmpiknik n
Elolvasom

Kaposvári dílereket varrtak be a somogyi kopók

Külföldről behozott kristállyal kereskedtek - írja a police.hu. - - A kaposvári rendőrök egy pusztakov
Elolvasom

Agrárlogisztikai tárolócsarnokot adtak át Nemesvámoson

Agrárlogisztikai tárolócsarnokot adtak át Nemesvámoson, a beruházásra 390 millió forint TOP Plusz forrást n
Elolvasom