Új vasúti és autóbusz menetrend lép életbe december 13-án

Új vasúti és autóbusz menetrend lép életbe december 13-án

Új vasúti- és buszmenetrend lép életbe december 13-án – közölte a MÁV csütörtökön az MTI-vel.

A vasúttársaság honlapján közzétett tájékoztatás szerint a MÁV-Start 2020/2021-es menetrendje mintegy harminc vasútvonalon hoz az utasok számára érzékelhető változást, több vonalon csúcsidőben az eddigieknél több és gyorsabb vonat közlekedik a pálya- és járműfejlesztések eredményeként.

Kiemelték, hogy a MÁV és a Volánbusz integrációja révén több térségben is összehangolt vasúti és buszos csatlakozások létesültek, amelyek a közösségi közlekedési rendszer versenyképességét javítják.

A Dunántúlon a nagyvárosok közötti közlekedést, illetve a Balaton elérését az új Helikon InterRégió vonatok jelentősen javítják, melyek Győr-Celldömölk-Keszthely-Fonyód-Kaposvár között egész nap két óránként közlekednek – írja a vasúttársaság.

Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója a közleményben fontos lépésnek nevezte a Volánbusszal történő integrációt. Rámutatott arra, hogy 2022-re be kell vezetni az összehangolt menetrendi kínálatot jelentő egységesített menetrendet. Biztosítani kell, hogy az utasok egységes bérlet- és jegyértékesítő felületen keresztül férjenek hozzá a szolgáltatásokhoz, azaz létrejöjjön az egységes jegyrendszer, továbbá be kell vezetni az egységes forgalomirányítást és utastájékoztatást.

Pafféri Zoltán, a Volánbusz Zrt. elnök-vezérigazgatója a közleményben hangsúlyozta: a Volánbusz minden fejlesztése azt a célt szolgálja, hogy egyre többen válasszák a közösségi közlekedést az egyéni utazás helyett. A MÁV-val közös menetrendfejlesztés, továbbá a rá- és elhordó autóbuszos szolgáltatások kialakítása lehetővé teszi a megfelelő csatlakozások biztosítását, a térségi központok, megyeszékhelyek és a főváros egyszerűbb, gyorsabb, kényelmesebb megközelítését.

Forrás: mti.hu
Fotó: mavcsoport.hu

Kapcsolódó

Boldoggá avatták Bódi Mária Magdolna vértanút Veszprémben

Szüzet emelt szombaton oltárra az egyház, Bódi Mária Magdolna szűz és vértanú 24 éves sem volt, amikor élet
Elolvasom

Több Veszprém vármegyei településen szalmonellás volt az ivóvíz

Újabb településeken vált szükségessé az ivóvíz forralása a fogyasztáshoz - írta a Veszprém Vármegyei Kormán
Elolvasom

Megkezdődött a szarvasbőgés időszaka, óvatosságra figyelmeztet a Bakonyerdő Zrt.

Arra kérik a túrázókat, hogy, ha lehet csak 9 és 16 óra között tartózkodjanak az érintett területeken. - -
Elolvasom