Új versenyhajót avattak a Balatonon

Új versenyhajót avattak a Balatonon

Új vitorláshajók gyártását kezdte meg a Code Yachts Kft., az első új típusú CODE 10-es versenyhajójukat szerdán avatták fel a Balatonon.

A fejlesztés érdekében a Széchényi Alapok Zrt. 280 millió forintot fektetett a versenyvitorlásokat gyártó és fejlesztő Code Yachts Kft.-be – mondta Jobbágy Dénes, a Széchenyi Alapok Zrt. elnök-vezérigazgatója szerdán Balatonfüreden, sajtótájékoztatón.

A befektetésből 140 millió forintot fordított a cég új székesfehérvári üzemének indítására, és további 140 millió forintot költ 9 darab CODE típusú versenyhajó gyártására, amelyek 2021 végére készülnek el – tette hozzá.

Kerényi Tamás, a Code Yachts Kft. ügyvezetője az MTI-nek elmondta, a hajónál alkalmazott technikai megoldások egyedülállóan gyors, könnyű és biztonságos vitorlást eredményeztek.

Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium államtitkára hangsúlyozta: ezek az új versenyhajók is hozzájárulnak majd ahhoz, hogy tovább fejlődjön a vitorlázás a Balatonon, amely az 1860-as években Balatonfüredről indult.
Kiemelte: a kormány a járványhelyzet okozta károk enyhítésére, a gazdaság védelme érdekében jelentős forrásokat tett elérhetővé a vállalkozásokat ért károk enyhítésére.
Mint mondta, a Code Yachts Kft. élt a lehetőséggel, képes volt arra, hogy bővítse az alkalmazotti létszámot és versenyképes terméket teremtsen.

Rákossy Balázs reményét fejezte ki, hogy nemcsak a turisztikai szezon, de a gazdaság is jól teljesít, és 2022-ben akár 4-5 százalékos növekedés is lehet.

Forrás: mti.hu
Fotó: MTI / Vasvári Tamás

Kapcsolódó

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Bújó-lik, Ságvár

Ságvár külterületén, a Lándor-hegyen nyílik a löszben a Bújó-lik, amely tulajdonképpen inkább egy alagút. H
Elolvasom

Felfüggesztette működését a szülészet a Keszthelyi kórházban

A meghirdetett állásokra nem jelentkezett elegendő orvos. - - Átmenetileg a szülészet-nőgyógyászati fe
Elolvasom

Több, mint félmilliós fizetést kínál a Lidl a szezon alatt a balatoni üzletek dolgozóinak

A szezon felé közeledve nem árt bebiztosítani a szükséges munkaerőt. - - Közel 200 új munkahely nyílik
Elolvasom