Új vezető a Balaton-felvidéki Nemzeti Park élén

Új vezetőt neveztek ki a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóságának (BfNP) élére Bende Zsolt személyében, miután a korábbi igazgató kormányzati szolgálati jogviszonya május elején megszűnt – tájékoztatta az MTI-t pénteken a nemzeti park.

 A június 5-től kinevezett új igazgató természetvédelmi-, valamint okleveles vadgazda mérnök, jelenleg a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem doktorandusza. A BfNP-nek hat éve munkatársa hivatásos vadászként.
    

Bende Zsolt az MTI-nek kifejtette, a természetvédelemben és a természetvédelemért szeretett volna mindig is dolgozni, a tanulmányait is ennek megfelelően végezte. Igazgatóként a tervei között szerepel az elmúlt időszakban a nemzeti parknál megvalósított infrastrukturális fejlesztések életre hívása és működtetése. Kiemelt hangsúlyt kíván fektetni a park igazgatóság alapfeladatai között szereplő természetmegőrzésre, valamint a természetvédelmi szempontok szerinti területkezelésre. Megjegyezte, hogy nem utolsó sorban a nemzeti park működési területének jelenleg kevésbé hangsúlyos nyugati és déli területeit is szeretné jobban fókuszba helyezni. Doktori értekezésének témája az aranysakál kutatása, amely még sokáig az élete része lesz – tette hozzá.

Forrás: mti.hu

Kapcsolódó

20.000 nézővel zárta a nyarat a Kultkikötő, ősszel Budapesten és a Balatonnál folytatják

A Kultkikötő 2026-ban is meghatározó szereplője volt a balatoni kulturális életnek. Az idei évben három hel
Elolvasom

A Bölöni, az erdélyi legenda és az Egykutya nyerték a Veszprém-Balaton Filmpiknik közönségdíját

A Bölöni, az erdélyi legenda és az Egykutya című alkotások nyerték a megújult Veszprém-Balaton Filmpiknik n
Elolvasom

Kaposvári dílereket varrtak be a somogyi kopók

Külföldről behozott kristállyal kereskedtek - írja a police.hu. - - A kaposvári rendőrök egy pusztakov
Elolvasom