Új vízparti szabályozás van kialakulóban

Új vízparti szabályozás van kialakulóban

Jelenleg a tóparti önkormányzatokkal zajlik az új vízparti szabályozás egyeztetése, a munkának körülbelül a felénél tartanak, derült ki a Balaton Fejlesztési Tanács ülésén.

Sokakat érdeklő kérdéseket feszegettek a résztvevők a legutóbbi online megtartott Balaton Fejlesztési Tanács ülésén, ahol kormányzati tisztségviselők is jelen voltak. Szóba kerültek a vízparti tervek, a siófoki obszervatórium mellett beindult építkezés, hogy mikor lesz már balatoni főépítész, ki lesz a BFT új társelnöke, és a Balaton körbejárhatósága. Napirendi pontként szerepelt a Balatoni Hajózási Zrt. beszámolója is, és kérdések merültek volna fel kikötőkről, közterületek eladásáról, a társaság azonban nem képviseltette magát az ülésen, számol be a hirbalaton.hu.

Gombos Márk a Miniszterelnökség településfejlesztési osztályának vezetője elmondta, jelenleg a tóparti önkormányzatokkal zajlik az új vízparti szabályozás egyeztetése.

A munkának körülbelül a felénél tartanak, amit követően kerül sor az állami szakigazgatási szervekkel történő egyeztetésre. Mivel a tervezet 2019 végén nyilvánosságot kapott széles körben, véleményezésre is lehetőség nyílt akkor, és jelentős változáson azóta nem esett át, egyelőre nem tereznek újabb társadalmi egyeztetési kört – mondta az osztályvezető. A cikkben ugyanakkor emlékeztetnek: Füleki Zsolt, a Miniszterelnökség építészeti és építésügyi helyettes államtitkára a BFT egyik tavaszi ülésén ígéretet tett arra, ha igény lesz rá, civil szervezetek számára is tartanak egyeztetést a készülő vízparti tervekről.

A helyettes államtitkár tavasszal azt mondta, a régóta ígért balatoni főépítész kinevezése, amely „mindannyiunk érdeke, számunkra is fontos”, a járvány miatt akadt el. Az egyre riasztóbb tóparti beépítések miatt is sürgetővé vált balatoni főépítész kinevezéséről Gombos Márk a decemberi ülésen annyit mondott, a törvényi felhatalmazás adott a kinevezésre, többféle javaslat is született már, amelynek zajlik az egyeztetése. Az, hogy mikorra lesz főépítésze „nagyban összefügg a kormányzati szándékokkal” is – mondta az osztályvezető.

Arra a kérdésre, hogy mit tett a BFT Közbiztonsági testülete azért, hogy megakadályozza a siófoki obszervatórium szoros szomszédságába tervezett ötszintes ház megépítését, Jamrik Péter, a testület elnöke ezt válaszolta: „Évek óta folyamatosan, és nem kevés lépést tettünk annak érdekében, hogy a siófoki obszervatóriumnak megmaradjon az eredeti funkciója, illetve rendelkezésre álljanak azok a környezeti feltételek, amelyek a sok évtizedes adatgyűjtést szolgálják. (…) javasoltuk a cseretelek megoldást, a telektulajdonos kártalanítását, illetve elvileg van egy törvényi lehetőség, hogy bizonyos mérési pozíciók környezetében építési korlátozásokat vezessenek be. Sajnos az építési engedély kiadása, illetve a jogszabály-módosítások együttesen egy olyan furcsa határidőbeli egybeesést mutattak, amelynek eredményeképpen jelenleg már több olyan lehetőséget nem látunk, hogy ezt a jelenlegi jogszabályok mentén elérjük. Várjuk, hogy van-e még bármilyen jogorvoslati lehetőség.”

Forrás: hirbalaton.hu

Kapcsolódó

Boldoggá avatták Bódi Mária Magdolna vértanút Veszprémben

Szüzet emelt szombaton oltárra az egyház, Bódi Mária Magdolna szűz és vértanú 24 éves sem volt, amikor élet
Elolvasom

Több Veszprém vármegyei településen szalmonellás volt az ivóvíz

Újabb településeken vált szükségessé az ivóvíz forralása a fogyasztáshoz - írta a Veszprém Vármegyei Kormán
Elolvasom

Megkezdődött a szarvasbőgés időszaka, óvatosságra figyelmeztet a Bakonyerdő Zrt.

Arra kérik a túrázókat, hogy, ha lehet csak 9 és 16 óra között tartózkodjanak az érintett területeken. - -
Elolvasom