Újabb kocsmát záratott be a rendőrség egy díler miatt, ezúttal Zalaegerszegen

Újabb kocsmát záratott be a rendőrség egy díler miatt, ezúttal Zalaegerszegen

Egy hónapig nem nyithat ki egy zalaegerszegi vendéglátóhely, ahol egy férfi rendszeresen drogot árult – fogalmazott a police.hu.

A rendőrök február 22-én éjszaka a DELTA Program keretében csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen, az egyik presszóban. Az 50 éves olasz férfi a mellékhelyiségben két vendégnek kínált fel és adott át kábítószergyanús anyagot, amiből saját maga is fogyasztott.

A nyomozás adatai szerint a gyanúsított évek óta árult különböző szórakozóhelyeken kábítószert, elsősorban amfetamint. A vele szemben alkalmazott drogteszt kokainra pozitív értéket mutatott.

Az egyenruhások két fogyasztót is tetten értek.

A vármegyeszékhelyen élő külföldit a nyomozók kábítószer-kereskedelem bűntett és kábítószer birtoklása vétség miatt hallgatták ki.

A rendőrök a korábbi években is intézkedtek a vendéglátóhelyen. Az egyik esetben hárman drogoztak az egyik asztalnál. Ezt a gyorsteszt is igazolta. Az amfetamint személyes okmányaikkal adagolták, előfordult, hogy tucatnyian vettek részt a közös fogyasztásban.

Egy másik eljárásban pedig ismét dílert füleltek le a nyomozók, aki rendszeresen a presszóban értékesítette az illegális szert.

A rendőrség február 24-én ideiglenesen bezáratta a vendéglátóhelyet, a tulajdonosnak kézbesített közigazgatási határozatban foglaltaknak megfelelően egy hónapig nem nyithat ki.


Forrás: police.hu
Fotó: police.hu

Kapcsolódó

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Gamási kút, Balatonlelle

A gémes kutak valaha állandó és kulcsfontosságú szerepet játszottak őseink életében, így a néphagyományok ú
Elolvasom

Több mint 700 római kori érmét találtak Somogyban

Hétszázharminchét római kori pénzérmét találtak a régészek Somogy megye északi és középső területeit vizsgá
Elolvasom

Védett nádast irtottak ki egy Balatonberényi lakópark előtt

Balatonberényben egy lakópark előtti mederrészen védett nádast irtottak ki szárazföldi markológéppel - erős
Elolvasom