Újra külön vásárlási idősáv vonatkozik az idősekre

Újra külön vásárlási idősáv vonatkozik az idősekre

A miniszterelnök a közösségi média platformján jelentette be, hogy kormányrendelet formájában tér vissza a tavasszal alkalmazott “idősek vásárlási sávja” a boltokba.

Ez azt jelenti a kormányfő szavai szerint, hogy az idősek hétfőtől péntekig 9 és 11 óra között védett sávban vásárolhatnak, vagyis ebben az időszakban csak ők lehetnek a boltban. Hétvégén, szombat és vasárnap pedig 8 és 10 óra között érvényes ugyanez. A pontosság kedvéért: az idősek bármikor vásárolhatnak, de van egy védett idősáv, 9 és 11, illetve 8 és 10 óra között, amikor csak ők tartózkodhatnak a boltokban.

Hozzátette: a járvány statisztikáiból világosan látszik, hogy a legveszélyeztetettebb korosztályt továbbra is az idősek jelentik.

A kormányfő bejelentése itt tekinthető meg.



Forrás: hirbalaton.hu
Fotó: Pexels

Kapcsolódó

A valódi fenyő a környezetbarátabb vagy a műanyag? Ezt mondja az Ökológiai Kutatóközpont

A szakértők meglepő állásponton vannak a témát illetően. - - Karácsony előtt minden évben feléled a vi
Elolvasom

Újból szükség van az ország összefogására Sági Dominik megmentésért

A kisfiú egy ritka, halálos lefolyású genetikai betegségben, gyermekkori izomsorvadásban szenved, melynek g
Elolvasom

Utolsó fázisába ért a siófoki Galerius Fürdő felújítása

A grandiózus volumenű renováció a két ünnep között is zajlik majd. - - „A festési munkák megkezdődtek”
Elolvasom