Tesztelni kezdték a füredi pedagógusokat

Kezdetét vette Balatonfüreden az egészségügyi, a szociális és a nevelési intézményekben dolgozók tesztelése koronavírusra. Az óvodák és bölcsődék munkavállalói részesülnek a szűrésben elsőként, őket az iskolák alkalmazottai követik majd.

A program célja a dolgozók egészségének védelme, a járvány terjedésének lassítása. A részvétel önkéntes, azonban az önkormányzat arra kéri az intézmények dolgozóit, segítsenek maguknak és a környezetüknek azzal, hogy részt vesznek a tesztelésen.

A múlt héten a nevelőtestületekben jelentkező koronavírusos tünetek miatt be kellett zárni a Kiserdei Óvodát, a lakótelepi óvodát és a városi bölcsődét, a Radnóti Miklós Általános Iskolában pedig digitális oktatásra álltak át. November 23-án, hétfőtől mindegyik intézményben újra a megszokott rend szerint zajlik az oktatás.

El tudtuk kezdeni a hagyományos tanítást, a diákok újra iskolába járnak. A kötelező karantén miatt még néhányan otthon tartózkodnak, de ez már nem akadályozza a tanítás menetét. Várjuk mi is a teszteléseket, remélem tudjuk folytatni a hagyományos tanítást

– nyilatkozta a balatonfured.hu kérdésére Steierlein István igazgató.


Kapcsolódó

Bontják az illegális stégeket Vonyarcvashegyen is

Néhány helyen vaskapuk is nehezítik a vízügy munkálatait. - - A napokban Vonyarcvashegyen bontják az
Elolvasom

Több mint 25 ezren vettek részt az Ultrabalatonon

Egyéniben magyar győzelmek születtek a 18. alkalommal megrendezett NN Ultrabalatonon, amelyen több mint 25
Elolvasom

Mobil Átvételi Pontokat létesített az IKEA a déli parton

A szolgáltatás péntektől vehető igénybe. - - A nyári vakáció közeledtével idén negyedik alkalommal nyí
Elolvasom