Újra látogatható a fonyódi Walko-kilátó

Újra látogatható a fonyódi Walko-kilátó

Nem is olyan régen még arról lehetett olvasni, hogy Fonyód egyik emblematikus látnivalója, a Walko-kilátó statikailag megsérült és megdőlt, ezért úgy határoztak az építmény veszélyes és el kell bontani. A munkálatok szerencsére jó ütemben haladtak, a kilátót már újjá is építették, így az újra csodálatos panorámával fogadja látogatóit a a József utcai szerpentinen.

 

A Walko-kilátó 1916-ban épült, Walko Lajos országgyűlési képviselő és miniszter építtette Fonyódon, róla kapta a nevét. Turisták nemzedékeinek kedvence, közkedvelt kiránduló célpont volt.

A több mint 100 éve épült kilátó azonban statikailag sajnos megsérült és veszélyessé vált a magaspart elmosódása miatt. Az építmény alapja egy 30-40 centis betonlap volt, amit kikezdett az idő vasfoga, így az épület megmozdult, ezért döntöttek biztonsági okokból az elbontás mellett. 

Az újjáépítés szerencsére az önkormányzat és az állam közös érdeke volt, a helyreállítást az önkormányzat kezdte meg saját forrásaiból. A felújításnál a statikai alap megerősítése volt az elsődleges cél, ezután pedig a kőfaragó mester visszahelyezte a retusált régi és az új elemeket.

 

A kilátó a gyors munkának köszönhetően elkészült, hogy a csodás őszi időben újra célba vehessük és gyönyörködhessünk a Balaton északi partjában, a tanúhegyekben.

 

 

Fotó: Tóth Jenő Tamás

Kapcsolódó

Fejbe lőtt holttestet találtak a Balatonban

A rendőrség hétvégi tájékoztatása szerint vizsgálják az ügyet. - - Sajtóhírek szerint Balatonszepezd é
Elolvasom

Tilos rollerezni, biciklizni és kutyát sétáltatni a Zamárdi Nagystrandon

A szigorú szabályok betartását közterület‑felügyelők ellenőrzik majd. - - Zamárdiban június 13‑án
Elolvasom

Akár 2,5 millió forintos négyzetméteráron is pöröghetnek balatoni ingatlanok a legnépszerűbb helyeken

A legnagyobb fejlesztési központ továbbra is a déli part fővárosa, Siófok. - - A Balaton körüli új épí
Elolvasom