Újra látogatható a Kotsy-vízimalom

A páratlan környezetben található ipartörténeti bemutatóhely felújítás miatt 2017-től nem fogadott látogatókat. Közel 10 milliós uniós támogatás tette lehetővé a malomépület és a hozzátartozó eszközök megújítását.

Zalaszántón, az egykori tulajdonos, Kotsy Nándor  nevét viselő vízimalom az 1960-as évektől üzemen kívül állt. 2000-ben megvásárolta a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság.  Mint ipartörténeti látogatóhely 2005 óta fogadta a látogatókat egészen 2017-ig. Akkorra derültek ki  a 40-es 50-es évek kivitelezési hibái, amelyek nem kerültek felújításra. az elmúlt több mint 70 évben – írja a TV Keszthely.

A malomépületben számos régi használati tárgy kapcsolódik a malom történetéhez, működéséhez. Fotók, bárcanaplók szemléltetik a molnárok munkáját. Az egykori romos épület mára felújított fogadóépülete is sok látványt, érdekességet kínál, ahol épített modellen is látható a malom működése.

Kapcsolódó

Mozdítsd meg a közösséged! – jön az Európai Sporthét

Több mint 380 regisztrált esemény, közel 1600 csatlakozó iskola és legalább 450 ezer résztvevő: ilyen eredm
Elolvasom

A radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-old
Elolvasom

20.000 nézővel zárta a nyarat a Kultkikötő, ősszel Budapesten és a Balatonnál folytatják

A Kultkikötő 2026-ban is meghatározó szereplője volt a balatoni kulturális életnek. Az idei évben három hel
Elolvasom