Újra zúgnak Badacsonytördemic harangjai

Vasárnap, a szentmise után Szakács Péter atya szentelte fel a katolikus templom felújított harangjait Badacsonytördemicen, melyeket tavaly ősszel sújtott villám.

A badacsonytördemici plébániatemplomnak két harangja van, a nagy 418 kilogrammos, alsó átmérője több, mint 90 centiméter. 1928-ban szentelték fel. A kicsi 134,5 kilogramm, alsó átmérője kétharmada a nagyénak. Mindkét harangot Szlezák László harangöntő készítette 1926-ban Budapesten. A biztosítási összeg nem fedezte a költségeket, ezért gyűjtést szerveztek a cél érdekében. Támogatta a felújítást a helyi Parkszépítő és fürdőegyesület, Fenyvesi Zoltán országgyűlési képviselő, Horváth Zoltán polgármester, de önkormányzati képviselők és helyi lakosok is segítettek.

A mise végén az atya borral és gyertyával ajándékozta meg az adományozókat. A szentelésen Müller Ilona zongoraművész közreműködött egy-egy Liszt Ferenc kompozícióval és átirattal.



Kapcsolódó

Kiszolgáltatott testvérpárral végeztettek kényszermunkát Somogyban

A Somogy Vármegyei Főügyészség vádat emelt egy barcsi férfival és nővel szemben, akik - a vád szerint - eg
Elolvasom

Fejszével akarta behajtani az ötezrest egy somogyi férfi

A Kaposvári Járási Ügyészség önbíráskodás bűntettének kísérlete miatt emelt vádat azzal a fiatal férfival s
Elolvasom

Meglopta, sikkasztott tőle és zsarolta is volt feleségét egy somogyi férfi

A Kaposvári Járási Ügyészség Barcsi Kirendeltsége vádat azzal a férfival szemben, aki - a vád szerint - ko
Elolvasom