Ünnepi fényfestés teszi varázslatos látványossággá a Folly Arborétumot

Ünnepi fényfestés teszi varázslatos látványossággá a Folly Arborétumot

Egészen különleges programra csodálkozhatnak rá mindazok, akik mostantól a Folly Arborétumba látogatnak, a kert növényeit és térelemeit megelevenítő fényattrakcióknak köszönhetően ugyanis az arborétum egy ismeretlen és varázslatos arca ismerhető meg.

A szürkület sem tántoríthatja el a Follyba vágyókat, hiszen a naplemente után egy teljesen új, varázslatos arcát mutatja be a Balaton édenkertje. A Folly egyedülálló fejlesztésének köszönhetően 3D technológiával és tér-illúziókeltő animációkkal megvalósuló, 8 különböző elemből álló fényfestést csodálhatnak meg a látogatók.

A fényfestés keretein belül az Arborétum több pontján kelnek életre a növények és a kültéri alkotások, így például találkozhatunk a kertre elégedetten letekintő alapítókkal vagy az arborétum különböző növényeivel és tobozaival is – mindezt a lombokra kivetítve.

Az érdeklődők vezetett séta során is megismerhetik a vetítéseket. A látogatókat elsőként az Arborétum bejáratánál található üdvözlőkő fényjátéka varázsolja el, de rácsodálkozhatnak a lézernyalábbal megvilágított csüngő kék atlaszcédrus ligetre, vagy az animáció által megelevenedő „Békesség Nektek” szoborrais.

Advent utolsó hétvégéjén érdemes már jóval a korai szürkület előtt érkezni, hiszen az Arborétum munkatársai számos meglepetéssel és izgalmas programokkal készülnek, valamint közösen meggyújtják az adventi koszorú negyedik gyertyáját.

A családok és baráti társaságok emellett kalandokkal teli, kerti szabadulószobában is megmérettethetik magukat. A kert változatos élővilágát vezetett kerti séta során mutatják be, ahol a Bibliában és az Arborétumban egyaránt megtalálható növényekkel is megismerkedhetünk. Az színes programpaletta mellett az Arborétum munkatársai étteremi specialitásokkal, megújult süteményválasztékkal, borkóstolóval és tárcsás szalonnasütéssel is várják a látogatókat.

Kapcsolódó

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Nepomuki Szent János-szobor, Balatonalmádi

Balatonalmádi és a régi vörösberényi városrész határán, a patakparton áll Nepomuki Szent János, cseh pap és
Elolvasom

Balatoni bringaboom: ősszel indul a régió második főszezonja

A nyári szabadságok és a strandszezon lecsengésével korábban lehúzta a rolót a Balaton, az elmúlt évek infr
Elolvasom

Fenyveserdő égett le Tapolcánál

Egy sávban a lombkorona is meggyulladt. - - Kigyulladt a száraz növényzet és egy fenyveserdősáv Tapolc
Elolvasom