Vadászfegyvert loptak Marcali mellett

A büntetett előéletű vádlottakra fegyházbüntetést indítványozott az ügyészség.

A Marcali Járási Ügyészség vagyon elleni bűncselekmények és lőfegyverrel visszaélés bűntette miatt nyújtott be vádiratot három férfival szemben, akik a lakóhelyükön lévő ingatlanokat fosztogatták – írja az ugyeszseg.hu.

A vád szerint a legfiatalabb vádlott először 2023 tavaszán a Marcalihoz közeli falujában a korábban ismeretlen személy által leszerelt négy autókereket lovasított meg egy ház udvaráról.

A húszas éveiben járó terhelt társaival 2023 novemberében már együtt tört fel lakóhelyükön egy jól felszerelt ingatlant, ahonnan a televízión kívül vadászpuskát és fegyvertartozékokat is elvittek, de fegyvertartási engedéllyel nem rendelkeztek.

A 1,3 millió forint értékű tárgyak nagy része azonban előkerült, bár több dolgot egyből értékesítettek a korábban már büntetve volt férfiak.

Az ügyészség a Marcali Járásbíróságra benyújtott vádiratában a letartóztatásban lévő terheltekkel szemben fegyházbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott.


Forrás: ugyeszseg.hu

Kapcsolódó

Megkéselte felesége két unokatestvérét egy férfi Somogyban

A Somogy Vármegyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat azzal a húszas év
Elolvasom

11 tő marihuánát találtak a rendőrök egy hernyéki ház udvarán

A lenti rendőrök elfogtak egy marihuánatermesztéssel gyanúsított férfit - írja a police.hu. - - Június
Elolvasom

Augusztustól Siemens mozdonyokkal jár a balatoni InterCity

Jövő év végéig összesen 100 korszerű mozdonnyal bővül a MÁV személyszállítási flottája, ebből már 30 megér
Elolvasom