Vádat emeltek egy osztrák nő ellen állatkínzás miatt Zalában

Gondozatlanul, bezárva a házba tartott 19 kutyát egy osztrák nő egy Zala megyei faluban.

Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség szóvivője elmondta: a 67 éves nő tavaly júliusig Misefán, a családi házában és az udvarán 29 kutyát és macskát tartott. A háziállatok közül 19 kistestű kutyát a házban és egy zárt garázsban tartott összezsúfolva úgy, hogy nem biztosította számukra a fajuknak, élettani igényeiknek megfelelő körülményeket.

Az állatok a vizeletüket, székletüket a padlóra ürítették, emiatt a házban erős bűz terjengett. A körülmények veszélyeztették az állatok egészségét, ami maradandó egészségkárosodást vagy a pusztulásukat okozhatta volna.

Tavaly júliusban a zalaegerszegi rendőrök foglalták le a kutyákat, amelyeket állatvédő szervezeteknél helyeztek el, majd állatorvosi ellátásban részesültek. A lefoglalt ebek közül kilencnél többféle súlyos betegséget állapítottak meg, amelyek már korábban gyógykezelést igényeltek volna, de ezt a vádlott elmulasztotta, ami a kutyák különös szenvedését okozta.

A Zalaegerszegi Járási Ügyészség állatkínzás bűntette miatt emelt vádat az osztrák nő ellen.



Forrás: MTI

Kapcsolódó

Balatoni Bájoló: a Jásdi Pincével és a Báder mandulással készített fagyi-különlegességet a Sissi Fagyizó

Házi-krémes fagylalt, a Jásdi Pince kékfrankosa és a zánkai Báder birtok ropogós mandulája: a Balaton régió
Elolvasom

Osztrák házakba törtek be Ajka környéki férfiak

Összehangolt akció keretében három Ajka környéki férfit fogtak el a rendőrök - számolt be a police.hu. - -
Elolvasom

Sorozatrablót fogtak Zalaegerszegen

A zalaegerszegi rendőrök a kapitányság épülete előtt fogták el azt a 21 éves tófeji férfit, aki másfél óra
Elolvasom