Vallási épületeket fosztottak ki Berhidán

A Várpalotai Rendőrkapitányság munkatársai elfogták mindkét berhidai férfit – számolt be a police.hu.

Lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt folyik eljárás a Várpalotai Rendőrkapitányságon egy 35 éves berhidai lakossal és 19 éves társával szemben. A két férfi még tavaly novemberben és decemberben berhidai vallási épületekbe tört be, és onnan összesen több százezer forintot emeltek el. A széles körű adatgyűjtés eredményeként a nyomozók azonosították a feltételezett elkövetőket, majd egyikőjüket, a 35 éves tettest július 15-én délelőtt Székesfehérváron fogták el, míg 19 éves társát két nappal később Berhidán kerítették kézre.

A rendőrök mindkettőjüket előállították, majd – őrizetbe vételük mellett – gyanúsítottként hallgatták ki.

Kapcsolódó

Bakonyi betörés, baranyai bukás – megint forró nyomon voltak a rendőrök

Épp a zálogházban adta le a pécsi testvérpár az ékszereket, mikor a rendőrök elfogták őket - adta közre a p
Elolvasom

A balatoni nyár új kulturális találkozóhelye: a Heart & Cherry nagyszabású kortárs kiállítása nyílt meg Lovason

A Balaton-felvidék kulturális kínálata egy jelentős kortárs képzőművészeti eseménnyel bővül idén nyáron: jú
Elolvasom

A világ leghosszabb tavi hajófolyosója vigyáz a 44. Lidl Balaton-átúszás tízezernél is több résztvevőjére

Július 18-án rajtol el a teltházas 44. Lidl Balaton-átúszás. Magyarország és Európa egyik legrégebbi és leg
Elolvasom