Valóra vált rémálom közeleg: 1300 forint lesz a lángos a Balatonon

Valóra vált rémálom közeleg: 1300 forint lesz a lángos a Balatonon

Az alkohol tartalmú italokat és az üdítőket sem kíméli majd az infláció – írja az Index.

Mint arról korábban az Index is beszámolt, jelentős drágulás várható a Balatonon a tavalyi évhez képest. Az éttermekben 25-30 százalékos emelkedésre kell számítani, a szálláshelyek pedig akár 10-15 százalékkal is drágulhatnak.

Makkos Péter, a Kereskedelmi és Vendéglátó Vállalkozók Országos Érdekképviseleti Szövetsége fonyódi térségének elnöke akkor elmondta:

“Ha az árstop nem marad, akkor az étolaj ára legalább duplájára emelkedik, és ezt be kell építeni például a lángos árába is.”

Majd hozzátette, hogy nemcsak az alapanyagok, hanem az üdítők és az alkoholos italok is drágulnak, valamint a közüzemi díjak is emelkednek. A balatoni vendéglátásnak a szakmunkás-minimálbér emelése és a munkaerőhiány sem kedvez.



Forrás: index.hu
Fotó: szupermenta.hu

Kapcsolódó

Már él a nevezés az idei Balaton-átúszásra

A hosszabb, 5,2 kilométeres táv mellett a 2,6 kilométeres féltávra is jelentkezhetnek az érdeklődők, melye
Elolvasom

Választási plakátháború tört ki egy balatonfüredi családi házon

Két testvér sajátos módon fejezte ki a politikai véleménykülönbségét. - - Március 18-án tört ki a plak
Elolvasom

Bakonyi zsákfaluban játszódik az új pszichedelikus sci-fi regény

A veszprémi Szántó Áron első regénye, A Küszöb a Figura Könyvkiadó gondozásában jelent meg a napokban, bud
Elolvasom