Várpalotán forgatott film is elérhető a Netflixen

Várpalotán forgatott film is elérhető a Netflixen

A többek között Várpalotán és Inotán is forgatott film már a legnépszerűbb streaming platformon is megtekinthető.

A várpalotai Tési domb is otthont adott annak a magyar filmnek, ami a 2024-es hazai társadalom számára fontos figyelmeztetéseket tartogat. A 2015-ben forgatott Veszettek sok mindenről beszél, amiről nekünk is gyakrabban kéne – írja a veszpremkukac.hu.

A Veszettek egy testvérpár mindennapjait mutatja be. A két fiú, Joci (Klem Viktor) és Máté (ifj. Vidnyánszky Attila) hányatatott gyerekkorral és rossz anyagi körülményekkel küzd. A szüleik hiányában próbálnak úgy megélni, ahogyan tudnak. Az idősebb Joci lopással keresi a kenyerüket, Máté pedig az iskola és az edzés mellett dolgozni jár.

Egy pusztuló magyar kisvárosban játszódik a film. Egy ilyen környezetből kitörni, megfelelő szülői háttér nélkül, szinte lehetetlen. Máté, a szorgalmas sportoló futóversenyekben látja a reményt, de ahogyan a filmben ki is mondják, „túl sok a ha” ebben a tervben ahhoz, hogy igazán hinni lehessen benne. A 62 százalékos munkanélküliség mellett Máté sem vállalhat több műszakot, ezért az anyagi előrelépés ilyenformán lehetetlenné válik.

Ebbe a kilátástalan helyzetbe csöppen bele Ács János (Fenyő Iván), a rendőrfőkapitány. Az a feladata, hogy rendet teremtsen a romlásnak indult városban, ahol a bűnözési ráta az egekben, a biztonság pedig csak mesékből ismert fogalom. Ács a testvérpárban és a fiúk baráti körében látja meg az esélyt arra, hogy megteremtse azt a helyet, amire „mindig is vágyott.”

A nézőben lángra kap a remény. Valaki végre a szárnyai alá veszi ezeket az elveszett fiatalokat és polgárt farag belőlük, értelmet ad a mindennapjaiknak, és jövőképet biztosít a számukra. Apa helyett apa. De a pozitív fordulatokat hamar felváltja valami nyomasztó és szélsőséges. Ami pedig igazán nyomasztó, hogy ennek a radikalizálódásnak több mozzanatát a magyar néző nagyon is jól ismeri – olvasható a portál bemutató cikkében


.

Forrás: veszpremkukac.hu
Fotó: port.hu

Kapcsolódó

Hétvégén jönnek a Hamvas Napok Balatonfüreden

2026-ban sem maradhatnak el a balatonfüredi Hamvas Napok. A már-már legendás kulturális rendezvénysorozat
Elolvasom

Negyedszer is megnyitja kapuit a veszprémi Gyárkert

A Thievery Corporation, Beton.Hofi és a Kispál és a Borz is koncertezik nyáron Veszprémben. - - 2026-b
Elolvasom

Részegen és bedrogozva okozott balesetet egy pétfürdői férfi

Őrizetben a férfi, aki autójával egy ház kerítését is kidöntötte - írja a police.hu. - - Egy Pétfürdői
Elolvasom