Vasárnap időközi polgármester-választást tartanak Balatonszemesen

A Somogy megyei Balatonszemesen polgármestert választanak vasárnap. A szavazás azért esedékes, mert a település mostani vezetője, Szomorú Szilárd (Fidesz-KDNP) lemondott a posztjáról – tájékoztatott az MTI.

A Nemzeti Választási Iroda (NVI) honlapja szerint a tisztségért négyen indulnak: A független Borbély Jánosra, Farkas Péterre és Havasy Tamásra, valamint Németh Kornélnéra, a Fidesz-KDNP jelöltjére a Balaton-parti község 1529 választópolgára reggel hat és este hét óra között, két szavazókörben voksolhat.
    Az időközi választásra azért van szükség, mert Szomorú Szilárd (Fidesz-KDNP) július 1-jével lemondott tisztségéről.
    A településvezető döntéséről akkor azt írta Balatonszemes közösségi oldalán, hogy “nem arra vállalkoztam, ami ma Balatonszemesen folyik, én nem harcba és csatába indultam, van, akinek ez az élete, nekem nem”. “Nem támogathatom azt, hogy a településünket egyes személyek állandóan lejáratni kívánják mindenki előtt, ugyanakkor semmiképpen sem szeretnék a fejlődés útjába állni.” – tette hozzá.


Kapcsolódó

Ökológiailag és jogilag sem indokolt az árvaszúnyogok gyérítése a HUN-REN kutatói szerint

A faj rajzása zavaró lehet, ám az ökoszisztémában fontos szerepet játszik. - - Az árvaszúnyogok gyérít
Elolvasom

Idén 25 éves a Kis-Balaton Ház

Az idén ünnepli fennállásának 25. évfordulóját a Kis-Balaton Ház, a Zalaváron tartott jubileumi ünnepség r
Elolvasom

Balatoni szarkák álltak bíróság elé Somogyban

A vádlottak ügyét gyorsított eljárásban vizsgálták. - - A Siófoki Járási Ügyészség előbb egy húszas é
Elolvasom