Vasvillával támadott haragosára egy férfi Várpalotán

Őrizetben a férfi, aki a sértett testén több sérülést okozott – írja a police.hu.

Bejelentés érkezett a rendőrségre október 8-án este, miszerint egy Várpalota külterületén lévő elhagyatott épület közelében az elkövető egy másik férfit bántalmazott.

 A 32 éves tettes két szúró mozdulatot tett a sértett felé vasvillával, aki ezektől a fején is megsérült. A támadó ezután távozott. A rendőrök nem sokkal később a közelben elfogták, majd előállították a helyi rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták.

A Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóság Vizsgálati Osztályán életveszélyt okozó testi sértés bűntett kísérlete miatt indítottak eljárást ellene, és őrizetbe vétele mellett kezdeményezték letartóztatását.

Forrás: police.hu

Kapcsolódó

Megkéselte felesége két unokatestvérét egy férfi Somogyban

A Somogy Vármegyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat azzal a húszas év
Elolvasom

11 tő marihuánát találtak a rendőrök egy hernyéki ház udvarán

A lenti rendőrök elfogtak egy marihuánatermesztéssel gyanúsított férfit - írja a police.hu. - - Június
Elolvasom

Augusztustól Siemens mozdonyokkal jár a balatoni InterCity

Jövő év végéig összesen 100 korszerű mozdonnyal bővül a MÁV személyszállítási flottája, ebből már 30 megér
Elolvasom