Véget vetett az illegális hulladéklerakónak a keszthelyi önkormányzat

Több száz köbméter szemét gyűlt össze a keszthelyi Zsidi útról Gyenesdiás felé vezető földút mellett. Szerencsére a városvezetés nemrég hétmillió forintos állami támogatást nyert a település hulladékmentesítésére – számolt be a tvkeszthely.hu.

Február közepén kezdte meg a HUSZ Kft. a hulladék-mentesítést. A Keszthely Külső Zsidi út és a gyenesdiási Faludi-sík közötti mintegy 800 folyóméter hosszú földút mentén az elmúlt években több száz köbméternyi illegálisan elhelyezett hulladék halmozódott fel. A Belügyminisztérium az illegális hulladéklerakók  felszámolása céljából hirdette meg a ’Tisztítsuk meg az országot’ elnevezésű, nyitott pályázatot.

Sáringer-Kenyeres Marcell önkormányzati képviselő: „Az önkormányzati képviselő-testület tavaly döntött arról, egyhangúlag megszavazták, hogy ezt a pályázatot vegyük igénybe és egy kijelölt területen az illegális lerakóhelyet szüntessük meg. A pályázatnak kiemelt célja, hogy az önkormányzati tulajdonban levő területeken csökkenteni lehessen az illegális hulladéklerakó-helyeknek a méretét, illetve azoknak a megszüntetése a cél.”  

Az önkormányzat szakemberei december közepén tartottak bejárást és mérték fel a területet, az ott elhelyezett szemetet. Hűtőszekrény, ágybetét, gumiabroncs és építési törmelék is nagy mennyiségben borította a mezőgazdasági gépek közlekedéséhez szánt földutat. A 12 ezer négyzetméteres területről végül mintegy 70 fuvarral, több mint 100 tonna hulladékot gyűjtöttek össze és szállítottak el.

Sáringer-Kenyeres Marcell önkormányzati képviselőtől megtudtuk, hogy a városvezetés idén megnövelte a forrást az illegális hulladéklerakók megszüntetésére: „Keszthely város önkormányzata mindig is kiemelten fontosnak tartotta az illegális hulladék-lerakóhelyeknek a felszámolását, illetve a megelőzését. A 2019-es és 2020-as évben öt-ötmillió forintot, illetve a 2021. évi költségvetésben tízmillió forintot – ezen a pályázaton kívül természetesen – jelöltek meg az illegális hulladék-lerakóhelyek felszámolása érdekében.”

Keszthely városa hétmillió forintot nyert a terület hulladékmentesítésére – tette hozzá Sáringer-Kenyeres Marcell. A befejezési határidő február 28. A munkálatok végeztével az út két végére beton műtárgyakat helyeznek el, hogy megakadályozzák az illegális hulladéklerakás ismétlődését.



Kapcsolódó

Majdnem 100 millió forint értékű adózatlan jövedéki terméket csempészett egy szerb férfi, Kaposváron kapták el

A Kaposvári Járási Ügyészség minősített költségvetési csalás bűntette miatt gyorsított eljárásban emelt v
Elolvasom

Pazar hazai felhozatal és egy különleges playlist a tökéletes kikapcsolódáshoz, ismét érdemes odafigyelni a Jazzpiknikre

A Piknik 2026-ban sem bízza a véletlenre a hazai fellépőket. Antonia Vai, Soma Mamagésa és a Vanavan, Bin-
Elolvasom

Veigl Gábor: a BAHART számára fontos az értékek megőrzése mellett az innováció és a fejlődés is

A Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) számára ugyanúgy fontos az értékek megőrzése, mint az innováció és a fej
Elolvasom