Veszélyes lódarázsfaj ütötte fel a fejét hazánkban is

Veszélyes lódarázsfaj ütötte fel a fejét hazánkban is

A közelmúltban megjelent faj nagy veszélyt jelent a méhek számára.

Egy valamivel több, mint két éve felbukkant lódarázsfaj terjedésétől tartanak a méhészek. Az ázsiai lódarazsak egyszerre akár 50 méh elpusztítására is képesek, így, ha rajban megjelennek egy méhészetben, hatalmas lehet a pusztítás. Az országos méhészeti egyesület azt kéri, hogy aki ilyen rovart lát jelezze feléjük, hol látta a darazsakat – hívta fel a figyelmet az ATV.

Amikor ázsiai lódarazsak jelennek meg egy kaptárnál, a méhek próbálják védeni az otthonukat, de a Magyarországon nem régóta jelen levő rovarok szabályosan vadásznak rájuk. Egy nagykanizsai méhész azt mondta, jelentős veszélynek vannak kitéve a kaptárak.

„Én még nem találkoztam az új lódarazsakkal, csak a hagyományossal. Ez komoly gondot tud okozni a méhészetekben, mert gyakorlatilag egy egész méhészetet ki tud irtani. Egy-két óra alatt egy egész kaptárat kiirtanak, ha megfelelő mennyiségű lódarázs érkezik” – mondta Mátés Antal.

A méhész azt is hozzátette, bízik abban, hogy az őshonos darazsak elleni módszer alkalmas lesz az ázsiai rokon ellen is.

A pécsi egyetem biológusa azt mondta, ezek a darazsak kimondottan vadásznak a méhekre. Főleg a nyár végén, amikor megjelennek a kaptárak bejáratánál, és ott várják az áldozataikat.

„Erre a méhek úgy reagálnak, hogy nem repülnek ki. Az őszi fiasításnál nagyon fontos lenne, hogy gyűjtsenek a méhek, plusz a telelésre előkészítsék a kaptárt. De ha nem tudnak kimenni, mert nem mernek, akkor ez bizony elmarad” – magyarázta Májer József biológus.

Az országos méhész egyesület is jelezte már a veszélyt. Azt kérik, hogy ha valahol valaki lát ilyen új darazsat, jelezze feléjük a hely megjelölésével.


Forrás: atv.hu
Fotó: Wikipedia

Kapcsolódó

Verekedéssel buktak le az ajkai dílerek

Közbiztonságra veszélyes eszközöket is találtak a rendőrök az autó utasterében - írja a police.hu. - -
Elolvasom

Kerékpáros túraútvonalakat alakítanak ki a Bakonyalján

Kisbér környékén 181 kilométernyi útvonalat tesz alkalmassá kerékpározásra és 9 különböző nehézségű túrát j
Elolvasom

A Balaton védelmét az államtól várja a többség egy friss kutatás szerint

A Balaton védelmét a többség az államtól várja, és akár a természeti kockázattal járó beruházások felfügges
Elolvasom