Veszélyesek a kormoránok a balatoni halállományra

Baltikumi vonuló kárókatonák okoznak tetemes károkat a Balatonnál és a környező halastavaknál, óriási étvágyukkal jelentősen gyérítve a vizek halállományt, egy madár ugyanis naponta akár egy kiló halat is be tud falni.

Ugyan természetvédelmi oltalom alatt állnak a kárókatonák, de mostanra annyira elszaporodtak, hogy az már komoly gondot jelent a természetnek is.

Idén a Balatonon két helyszínen – Tihany­ban és Alsóörsön – gyérítik az állományt, de a partról kézzel fogható eredményt elérni nem lehet. A Balaton vízterületén ugyanis nem lőhető a kormorán, mivel a hatóság szerint a gyérítés zavarná a védett, vonuló madarakat is. Ugyanakkor a kárókatonák jelenléte is zavarja a szárnyasokat, ahogyan a halállományt is.

Ahol megtelepszik egy kormorán kolónia, ott az ürüléke tönkreteszi a fákat, illetve a kócsag és szürkegém fészkelőhelyeit is.

Természetes védelmi megoldást a Balaton befagyása hozhatna, amire a jelenlegi meteorológiai előrejelzések alapján még várni kell egy darabig.

Kapcsolódó

Több mint 1600 gyermek karácsonyi kívánságait teljesítették a Máltai szeretetszolgálat kampányában

Több mint 1600 hátrányos helyzetű, a legszegényebb hazai kistelepüléseken élő gyermek személyes kívánságát
Elolvasom

Kerékpárosbarát címet nyert el Veszprém

Átadták a Kerékpárosbarát település és a Kerékpárosbarát munkahely díjakat Budapesten; a címet tíz települé
Elolvasom

Közösségi házzal bővülhet a siófoki plébánia

Közösségi házzal gazdagodhat a Kaposvári Egyházmegye második legnagyobb közössége, a siófoki plébánia – jel
Elolvasom