Vészforgatókönyvek is be vannak készítve a balatoni vállalkozásoknál

Vészforgatókönyvek is be vannak készítve a balatoni vállalkozásoknál

Az idei szürreális nyár nyertesei egyértelműen a szezonális vállalkozások a Balatonnál. Az egész évre berendezkedett cégek viszont veszteséggel zárhatták az idényt. A Balatoni Kör azonban a legrosszabb eshetőségekre is fel van készülve.

Ha nem is sínylik meg a 2020-as évet, de biztosan nehezebb dolguk van azon vállalkozásoknak, amelyek nem szezonálisan tartanak nyitva, hanem egész éves működéssel kalkulálták a bevételeiket és költségeiket a balatoni régióban – közölte az InfoRádióval a Balatoni Kör elnöke. Akik viszont egyébként is két–három hónapra terveztek, erős fogalommal szembesültek, így nagy többségük gazdaságilag jól tudott működni.

Laposa Bence hozzátette: reményeik szerint 2021 tavaszától már egy „kisimult”, tiszta helyzettel tudnak továbblépni, ugyanakkor a Balatoni Körnek van olyan nyári forgatókönyve, amely szerint ha újfent leállás, lezárás lesz, hogy akkor is hasznosan, aktívan töltsék el az időszakot, felújításokkal és különböző fejlesztésekkel – írja az infostart.hu.

A Balatonnál végbemenő fejlesztéseket és változásokat határozottan pozitív irányúnak értékelik, annak ellenére, hogy számtalan feladat van még hátra, akár a szolgáltatások minőségének javítása, akár az egyes területeken megfigyelhető túlépítések megfékezése kapcsán. A Balaton Fejlesztési Tanács átalakulhat, társelnöki tisztségek kerülnek be a fejlesztési tanácsba. E szerkezeti átalakítás hátterébe ugyanakkor nem látnak bele, így azzal kapcsolatban csak egy hivatalos tájékoztatást követően tudnak állás foglalni.



Forrás: infostart.hu
Fotó: Varga György / MTI

Kapcsolódó

Ismét feltérképezik Magyarországot: úton a Google Street View autói

Március 19-étől ismét útjára indult a Google Street View, azaz a Google Utcakép autója, hogy újabb, 360 fok
Elolvasom

Horogra akadt a szigligeti pontyzilla

A kapitális példány mintegy 21,7 kilogrammot nyomott. - - A bravúros fogásról a Balatoni Halgazdálkod
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Esterházy-mauzóleum és Szent Kereszt felmagasztalása templom, Ganna

A Pápa közelében és a Bitva-patak mentén fekvő Ganna már az Árpád-kor óta létező község. A falu leghíresebb
Elolvasom