Veszprém múltja a jelen tükrében

Újabb állomásához érkezett a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program keretében létrejött Privát Veszprém projekt. A helytörténeti eseménysorozat a város elmúlt 150 évéről rendhagyó módon, ma élő veszprémiek részvételével emlékezik meg, akik arcuk vállalásával, és veszprémi kötődésük elmesélésével vertek hidat múlt és jelen közt. A mai napon átadásra került a város öt, történelmi jelentőségű személyének ideiglenes köztéri szobra, valamint helybéli családok közreműködésével, Veszprémi családtörténetek címmel nyílt szabadtéri kiállítás az Acticityben.

A programsorozat kapcsán már korábban átadásra kerültek városszerte a „mesélő buszmegállók”, öt kirakat-installáció, valamint fiatalok részvételével rendhagyó drámapedagógiai történelemórát tartottak a szervezők.

Több ezer esemény hirdeti: Veszprém az idén Európa Kulturális Fővárosa. A megtisztelő cím méltó emléket állít a város történelmének is: az elmúlt évszázadok városfejlődése, melynek során számos helyi polgár tette le névjegyét a közösségért tett munkájával, nagyban hozzájárult Veszprém egyedi hangulatához, gazdag kulturális örökségéhez. Elsősorban róluk emlékezik meg a Privát Veszprém projekt, amikor személyes és családtörténeteken, illetve fotó-, kirakat- és szoborinstallációkon keresztül életre kelti a dinamikus emlékezet három időbeli síkját: múltat, jelent és jövőt.

A városba látogatók és az itt élők, kirakatinstallációk és buszmegállókba helyezett grafikák által nyerhettek eddig betekintést a valaha élt helyi polgárok, kisközösségek és családok életébe a programsorozatnak köszönhetően.

Az egyedülálló kulturális projektnek most két újabb állomása valósult meg. Megnyílt a veszprémi családokat bemutató kiállítás, valamint megjelentek a város utcáin azok az ideiglenes szobrok, melyek jelenlétükkel a veszprémi polgárság meghatározó értékeit hirdetik.

A Veszprémi családtörténetek szabadtéri kiállítás képei november 5-ig, a köztéri szobor installációk december végéig tekinthetők meg.

Fotópontok és Veszprémi családtörténeti kiállítás

A Privát Veszprém projekt jelentős eleme, a gondosan válogatott és digitalizált fotógyűjtemény a helyiek bevonásával valósulhatott meg. Egy közös emlékezetre épülő, az Európa Kulturális Fővárosa programjain túlmutató, maradandó platform jött létre a család- és várostörténeti szempontból egyaránt jelentős gyűjteményben, a lakosok személyes és családi fotóiból, valamint családtörténeti elbeszéléseiből. A családtörténeti fényképek hátteréül szolgáló egyedi grafikákat Szauder Dávid képzőművész, a program egyik megálmodója, mesterséges intelligencia felhasználásával alkotta meg.

Időszaki köztéri szoborkiállítás

Veszprémben számos olyan kivételes személy élt, aki hozzájárult a város és az ország történelméhez, tudományos életéhez vagy művészettörténetéhez. A projekt elemeként, 5 egykori városi nagyság kapott ideiglenes szobrot. A megjelenített személyek élettörténetét a látványos és informatív installációk talapzatán található QR kód segítségével ismerhetik meg az érdeklődők. Az alkotások szándékosan meghökkentő megjelenése interakcióra, közös fotó készítésére ösztönöz.

Cholnoky Jenő – a Balaton kutatója, a Nobel-díjra fölterjesztett földrajztudós – szobra a Kossuth utca 7. belsőudvarára került. A Francsics Károly borbélymesterről mintázott alkotás egykori borbélyüzlete, a Rákóczi utca 4. szám előtt látható. A Dr. Rosenberg Jenő tisztifőorvost ábrázoló szobrot az általa épített Rosenberg-házban található KUNSZT! előtt állították fel. Óvári Ferenc, egykori országgyűlési képviselő, a Balaton Szövetség alapítójának szobra a róla elnevezett utcában, az általa alapított színházzal szemben található. A „magyar Rodin”-ként is elhíresült szabadszellemű szobrászművész, Csikász Imre figurája pedig a Fricska étterem elé került.

A projekt egy sajátos időutazás is egyben: a nagy elődök szobraihoz ma élő emberek álltak modellt. Cholnoky Jenőt leszármazottja, Jávor Péter alakította. Rosenberg Jenőhöz Zentai Artúr tanuló állt modellt. Csikász Imrét a hazai kulturális élet egyik kiemelkedő alakja, Laki László formálta meg. Óvári Ferenc szobrához a veszprémi történelem tanár, Zeitler Gusztáv állt modellt, míg Francsics Károlyhoz Tóth G. Péter történész, aki maga is kutatta Francsics életét és elemezte szövegeit. A modelleket szkenneléses technikával rögzítették, majd megmodellezték, végül 3D nyomtatóval valósították meg az alkotók.


Kapcsolódó

A Várudvarban nyílt meg a jégpálya Szigligeten

A korizók a szigligeti vár csodás panorámájában is gyönyörködhetnek. - - Szigligeten is megnyílt a műj
Elolvasom

Jégdiszkóval és bábszínházzal jelentkezik a Téli GyárKert Veszprémben

A népszerű koncerthelyszín grandiózus téli programdömpinggel tért vissza. - - December 13-án, pénteken
Elolvasom

Sztárfellépőkkel és őrületes hangulattal kecsegtet az idei Puncs Party és Szilveszter Siófokon

Méltkóképp zárja az évet a déli part fővárosa. - - Fényshow a Víztoronyból, ABBA show, Omega Testamen
Elolvasom