Veszprémi kutatók egy új fejlesztése a rejtett vízszennyezést is kimutatja

Veszprémi kutatók egy új fejlesztése a rejtett vízszennyezést is kimutatja

Új eszközt fejlesztettek ki veszprémi szakemberek, mellyel többek között a rejtett vízszennyeződések is kimutathatóak. A fontos innováció több, mint 605 millió forint Európai Uniós támogatásból valósult meg – olvasható az index.hu-n.

A környezet állapotának súlyosan fenyegető elemei a vízgyűjtő-területek felől érkező vízszennyeződések, melyek sokszor havária formában érkeznek. A fejlesztők szerint azonban a felszínen észlelhető biológiai pusztítás csak egy része a problémának, a mederfenéken jóval lassabban haladó szennyezett zagy lerakódásai és tovább mozdulásai hosszan elhúzódó károsodásokat okoznak, illetve a vízhasznosítások során jelenthetnek kockázatokat. Az üledék felső, mozgó rétegének, azaz a rejtetten mozgó szennyeződés-áramnak a megfigyelésére azonban eddig nem volt megfelelő mintavételi és méréstechnika, ezen változtat a Homér (vagyis a felszíni víztestek mozgó HOrdalékfázisának online Monitorozására alkalmas mintavevő És az ehhez kapcsolódó anyagvizsgálati és biológiai Rendszer).

A medermonitor-rendszer a felszíni vizeknél használható – közölte Cserfalvi Tamás az MTI-vel. A nyáron befejezett fejlesztés révén az eddig nem vizsgálható, de súlyos következményekkel járó vízszennyeződések is kimutathatók.

A rendszer a mederfenékre telepített, és ott pár méteres pályán mozgó hordalékmintázó egységből, a parton lévő mintafogadó és vizsgáló berendezésből és a működést felügyelő távoli központi vezérlőből áll, magyarázta Cserfalvi.

Az újszerű felszívási módszert alkalmazó eszköz hiánypótló a hordalék mintavételezésben, hiszen általa a kicsi méretű, mozgó részecskék könnyebben kinyerhetővé válnak. Részben ennek is köszönhetően keresett a nemzetközi piacon az automata berendezés és a kézi, hordozható változat – tette hozzá.

A berendezés megvalósításában az Aqua-Terra Lab Kft. mellett részt vett az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Ökológiai Kutatóközpontja, a veszprémi Pannon Egyetem Fenntarthatósági Megoldások Kutatólaboratóriuma, a távfelügyeleti funkciókat kidolgozó AperTech Kft. és az analitikai méréstechnika kutatását a Wigner FK-val közösen végző VRIC Nonprofit Kft. is.


Forrás: index.hu
Fotó: Pexels

Kapcsolódó

Vadnai Jonatán világbajnok: aranyérmet nyert az írországi ILCA 7-es világbajnokságon

Történelmi magyar sikert hozott az írországi ILCA 7-es vitorlázó-világbajnokság: a Dublini-öbölben megrende
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Nepomuki Szent János-szobor, Balatonalmádi

Balatonalmádi és a régi vörösberényi városrész határán, a patakparton áll Nepomuki Szent János, cseh pap és
Elolvasom

Balatoni bringaboom: ősszel indul a régió második főszezonja

A nyári szabadságok és a strandszezon lecsengésével korábban lehúzta a rolót a Balaton, az elmúlt évek infr
Elolvasom