Visszatér a balatoni hal a serpenyőkbe?

Visszatér a balatoni hal a serpenyőkbe?

Ismét visszakerülhet a balatoni hal az asztalokra, mivel az idei évtől a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. ismét öt tógazdaságban, mintegy ezer hektáros vízfelületen gazdálkodhat az állománnyal – nyilatkozta a köztársasági elnök a Kék Bolygó podcastnek, melyet az MTI idézett.

Szári Zsolt, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatója hangsúlyozta, a jelenleg rendelkezésre álló területen könnyedén tudják pótolni a Balaton halállományát, a felesleggel pedig ki tudnak lépni a piacra. Ebben nagy segítséget jelent, hogy a balatoni hal egy hónapja megkapta az Európai Uniótól az oltalom alatt álló földrajzi jelzésű termék minősítést – tette hozzá.

Az államfő úgy látja, jó úton halad annak a célkitűzésnek a megvalósítása, hogy a Balaton váljon Európa egyik legkedveltebb horgászvizévé.
Szári Zsolt ezzel egyetértve megjegyezte, mára világviszonylatban is elismerően nyilatkoznak a Balaton pontyállományáról, ami annak köszönhető, hogy eredménnyel jártak a nagy halak védelmére hozott intézkedések.

Szári Zsolt halászati mérnök munkájáról szólva közölte, egy év múlva ki kell kristályosodnia az olyan kérdéseknek, mint például, hogy érdemes-e kotorni a Balaton medréből az algavirágzás lehetőségének csökkentése érdekében. A klíma változik, a Balaton vízgyűjtője nagyon csekély, nagyon sérülékeny, ezért azon is el kell kezdeni gondolkodni, hogy 30-40 év múlva hogyan kell majd megoldani a Balaton vízpótlását – mondta.


Forrás: MTI
Fotó: Shutterstock

Kapcsolódó

Holdszivárvány ívelt a Balaton fölött teliholdkor

A ritka jelenséget az idokep.hu Fonyód-várhegyi kamerája kapta lencsevégre. - - Különleges és ritka ég
Elolvasom

Ismét megindult a verseny a Balaton sütije címért

Az idei verseny a helyi alapanyagokra és a fenntarthatóságra is fókuszál majd. - - 2026-ban újra keres
Elolvasom

Teljesen megújul a Balaton Csillagvizsgáló Balatonfűzfőn

A grandiózus fejlesztés után jelentősen bővül majd a központ szolgáltatási portfóliója. - - Balatonfűz
Elolvasom