Visszatér az óriáskerék Balatonalmádiba

Ismét felállítják a tavalyi nyár nagy attrakcióját, az óriáskereket Balatonalmádiban. A látványosságot 2020 nyarán installálták először a városban, a Wesselényi strand előtt. 45 méteres átmérőjével és éjszakai ledjátékával hamar az üdülőközönség kedvencévé nőtte ki magát – olvasható a termalonline.hu-n.

Az idei jegyárak még nem ismertek, de tavaly egy felnőtt jegy 2000 forintba, gyerekeknek és nyugdíjasoknak 1500-1500 forintba került, a családi jegy (2 felnőtt, 2 gyerek) ára pedig 5800 forint volt.

Egyébként Balatonalmádiban előreláthatólag május végén nyitnak majd a strandok. A Budatava strandon megújulnak a zöldfelületek, öntözőrendszert építettek ki, továbbá új napozóstég és vízbejáró készült.

A Káptalanfüreden található strandon új kabinsor épült és megújult a főbejárat előtti térburkolat.

A Wesselényi strandon megújultak a zöldfelületek és a főépületben felújították a mosdókat. Ezen felül rendbe tették a főbejárat homlokzatát és elvégezték a strandi játszótér és járdák karbantartását. A város tulajdonában lévő mindhárom strandon 2021-ben is a tavalyi jegyárak lesznek érvényben.


Kapcsolódó

Konténerbe ültetett ékességek a kertben

Ha valaha azon gondolkodott már, hogyan tehetné még szebbé udvarát vagy balkonládáját anélkül, hogy hónapok
Elolvasom

A napenergia hasznosításának szerepe az iparban

Az ipar számára kulcsfontosságúvá vált a környezetbarát energiaforrások alkalmazása, ami hozzájárulhat a fe
Elolvasom

Az infraszaunázás előnyei: egészség és szépség egy helyen

Az elmúlt időszakban egyre több ember ismeri fel az infraszaunák kedvező hatásait. Gondolt már arra, milyen
Elolvasom