Visszatérő szarkát füleltek le a balatonfüredi rendőrök

Visszatérő szarkát füleltek le a balatonfüredi rendőrök

Nyomozást folytat a Balatonfüredi Rendőrkapitányság egy 25 éves székesfehérvári férfival szemben kifosztás bűntett és többrendbeli üzletszerűen elkövetett lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt – olvasható a police.hu-n.

Az eljárás adatai alapján a férfi 2021. szeptember 8-án délelőtt kifigyelte, amint az idős sértett kisunokáját viszi fel balatonfüredi családi házának emeletére, majd  az asszony figyelmetlenségét kihasználva bement a nyitott ajtón, és az ingatlanból egy mobiltelefont, továbbá készpénzt lopott el több mint százezer forint értékben. Az adatgyűjtés eredményeként a nyomozók azonosították a feltételezett elkövetőt, és megállapították azt is, hogy a férfi ellen a Siófoki és a Gárdonyi Rendőrkapitányság is indított eljárást, ezért a Balatonfüredi Rendőrkapitányság a körözését rendelte el.

A tettest 2021. december 13-án éjszaka a balatonfüredi nyomozók elfogták egyik hozzátartozója bérelt lakásában. Ezután előállították és őrizetbe vétele mellett gyanúsítottként kihallgatták. A nyomozás során felmerült információk alapján a férfi Balatonfüreden, Balatonalmádiban és Balatonbogláron is követett el hasonló bűncselekményeket a nyári idegenforgalmi szezonban. A nyitott ajtón keresztül jutott be az épületekbe, ahonnan készpénzt, mobiltelefonokat és ékszereket tulajdonított el összesen több millió forint értékben.

A nyomozóhatóság előterjesztésére és az ügyészség indítványára a gyanúsított letartóztatását az illetékes bíróság 2021. december 16-án elrendelte.


Forrás: police.hu
Fotó: police.hu

Kapcsolódó

24 év után derült ki, hogy szeretőjével ölte meg eltűntnek hitt volt férjét egy ajkai nő

Egy ajkai férfi eltűnését jelentette a testvére 2001 tavaszán. Az akkor 35 éves ember eltűnése miatt az ajk
Elolvasom

Forró por csapódott ki és okozott súlyos sérülést egy ajkai erőmű karbantartása közben

A sérült munkást mentőhelikopter szállította a győri kórház égési osztályára. - - Az előzetes hírekkel
Elolvasom

A Veszprém elleni rangadó alatt lett rosszul, majd meghalt a szegedi kézicsapat vezetője

A szombati mérkőzésen, váratlanul következett be a tragédia. - - Dobozi Iván 37 éve dolgozott a Pick S
Elolvasom