Visszavonták a balatonvilágosi vízisport-élménypályára kiadott engedélyt

Visszavonták a balatonvilágosi vízisport-élménypályára kiadott engedélyt

Visszavonta a balatonvilágosi vízisport-élménypályára kiadott létesítési engedélyt a hajózási hatóság – közölte a létesítmény ellen hetek óta tiltakozó Aligai Fürdőegyesület (AFE) közösségi oldalán.

Az elmúlt hetekben egyre több vitát, június 26-án helyi tüntetést váltott ki Balatonvilágoson a vízisport-élménypálya létesítése.

Bukovszki András, az AFE alelnöke, önkormányzati képviselő az MTI-nek elmondta, a képviselő-testület februárban szavazta meg, hogy egy 7 ezer négyzetméternyi területen megvalósuló vízisport-létesítmény szárazföldi kapcsolatához 10 négyzetméternyi területet biztosít a fizetős strandból évi nettó 1,3 millió forintért.

A június közepén pár nap alatt megvalósított, már csak üzemeltetési engedélyre váró létesítmény azonban közel háromszor ekkora területet kerített le, és nem az ígért mély, hanem a sekély vízben, a parttal párhuzamosan, 22 ingatlan előtt korlátozva a vízhasználatot – tette hozzá.

Az éjjel világító, többféle veszélyforrást jelentő, kilátást és településképet zavaró létesítménynek előzetes környezetvédelmi hatástanulmányra is szüksége lett volna a Natura 2000-es területekre vonatkozó jogszabály szerint – jegyezte meg.

A június végi képviselő-testületi ülésén hiába indítványozta három képviselő az önkormányzat beleegyező határozatának újratárgyalását, a polgármester nem tűzte napirendre a kérdést – közölte Bukovszki András.

  A hajózási hatóság azonban a kapott panaszok alapján megállapította, hogy a létesítési-engedélyezési eljárásba szükséges lett volna ügyfélként bevonni több érintettet is, ami nem történt meg – írta.

Az illetékes kormányhivatal saját hatáskörben visszavonta a létesítési engedélyt, a hajózási hatóság az eljárás folytatásáról döntött – áll a bejegyzésben.

“A hatóság az érintett ügyfelek, valamint az ügyféli jogállást igazoló további érintettek nyilatkozatainak mérlegelést követően hozza meg döntését az ügyben” – írta az egyesület.


Forrás: MTI
Fotó: szabadeuropa.hu

Kapcsolódó

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Millenniumi Emlékmű, Zalavár

Makovecz Imre az egyetemes magyar építészet megkerülhetetlen alakja. Az általa tervezett épületekről már me
Elolvasom

Ma kezdődik Veszprémben az Utcazene Fesztivál és vele a Food Truck Show

Július 23. és 25. között ismét összeér Veszprém két kedvenc nyári rendezvénye: az Utcazene Fesztivál és a F
Elolvasom

22 galéria érkezik a Füred Art Weekre

A szervezők rekordszámú látogatóra számítanak. - - Értékes műkincsekkel újra Balatonfüredre költözik a
Elolvasom