Vízalatti szemétszedés a vízimentők jóvoltából

Vízalatti szemétszedés a vízimentők jóvoltából

A szemétszedés világnapja minden szeptember harmadik szombatjára esik. Ennek apropóján Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata azt a nemes célt tűzte ki maga elé, hogy ezen a napon minden évben egy-egy nagyobb balatoni kikötő medrét tisztítják meg a szeméttől. Az első akcióra szeptember 19-én került sor.

Idén egyik partnerük, a BL YachClub & Apartments kikötőjének medrét tisztították meg – írja a vizimentok.hu.  Az akció keretében Rubecz József, a VMSZ búvárszolgálatának vezetője biztosította búváraikat, akik egymást váltva, kötélbiztosítással merülték meg a területet, hogy felszínre hozzák az akár évekkel ezelőtt víz alá került tárgyakat. Egyebek mellett napozóágyat, vasszéket, vasvillát, belépőszőnyeget, üvegeket, fadeszkákat, zsákokat, csődarabokat, cserépedényeket, talpas poharakat, betondarabokat, valamint egy nemrég vízbe esett telefont hoztak fel a meder aljáról.

Amellett, hogy a kikötő medre megtisztult, az akcióban résztvevő, búvárvizsgával rendelkező vízimentőknek nagyon jó gyakorlási lehetőség volt és persze csapatépítő programnak sem volt utolsó. A hét fős csapat minden tagja örömmel vett részt a feladatban és nagyon jól érezte magát – áll a közleményben.



Fotó: Rubecz Anita

Kapcsolódó

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Botka-kastély, Bókaháza

A keszthelyi járásban, illetve a Zala folyó völgyében fekvő Bókaházát egy 1479-es irat említi először. A tö
Elolvasom

Elsüllyedt tengeralattjáró a Balatonban? Mítosz vagy valóság?

A szövevényes történet mögött az utókor számára egy pénzügyi csalás szálai kezdenek kirajzolódni. - -
Elolvasom

Átmenetileg bezárt a balatoni jégpályák többsége a hirtelen felmelegedés miatt

A nem várt hőmérséklet-emelkedés keresztülhúzta az üzemeltetők számításait. - - A hirtelen jött, szoka
Elolvasom