“Vörös kód” lépett életbe a kánikula miatt

“Vörös kód” lépett életbe a kánikula miatt

Életbe léptette a kormány a “vörös kódot” a tartós hőség miatt, amely lehetővé teszi a szociális intézmények számára a bajba jutott vagy hajléktalan emberek befogadását – jelentette be a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára.

Fülöp Attila közölte: az intézkedés hétfőn 8 órakor lépett érvénybe és előreláthatólag e hét csütörtök 20 óráig tart. A speciális eljárásrend bevezetésére azután került sor, hogy az országos tisztifőorvos hőségriadót rendelt el, mert az elkövetkező napokban 27 fok fölé emelkedik a napi átlaghőmérséklet – tette hozzá.

A politikus elmondta: a “vörös kód” a szociális intézményekre vonatkozó intézkedéseken túl figyelmeztetést jelent a teljes szociális ellátórendszernek, a nappali ellátóknak és a szociális munkát végzőknek, valamint figyelemfelhívás a társadalomnak.

Fülöp Attila azt kérte, ha bárki a hőség miatt bajba jutott embert lát a környezetében, értesítse az országos diszpécserszolgálatot.

Az államtitkár arról is szólt, hogy a hajléktalanellátó-rendszer kihasználtsága jelenleg országosan 63 százalékos, a fővárosban pedig 52 százalékos. Van tehát szabad hely a hajléktanszállókon, ezért arra kérte az érintetteket, hogy vegyék igénybe a szolgáltatást.


Forrás: MTI
Fotó: Getty Images

Kapcsolódó

Fenyveserdő égett le Tapolcánál

Egy sávban a lombkorona is meggyulladt. - - Kigyulladt a száraz növényzet és egy fenyveserdősáv Tapolc
Elolvasom

Holdszivárvány ívelt a Balaton fölött teliholdkor

A ritka jelenséget az idokep.hu Fonyód-várhegyi kamerája kapta lencsevégre. - - Különleges és ritka ég
Elolvasom

Ismét megindult a verseny a Balaton sütije címért

Az idei verseny a helyi alapanyagokra és a fenntarthatóságra is fókuszál majd. - - 2026-ban újra keres
Elolvasom