Yacht formájú luxusapartman épült Balatonszemesen

Yacht formájú luxusapartman épült Balatonszemesen

52 lakásos luxus lakóház épült Balatonszemesen, amely ráadásul egy óriási yacht alakjával emelkedik elő a víkendházak közül. A futurisztikus épület kialakítását azonban a telek formája és építési szabályok is befolyásolták.

A Balaton-part és kikötői – e két dolog hallatán mindenkinek eszébe jutnak a vitorlások, így a helyszínen magától értetődő volt, hogy egy hajó alakú épület megtervezésébe fogjunk – írja az epiteszforum.hu oldalon Török Csongor tervező. Kifejtette: a balatonszemesi együttes esetében azonban a tervezési koncepció kialakításánál nem konkrétan a forma élvezte az elsőbbséget, de több más elsődleges tervezési szempont hatása is a hajóforma indirekt megjelenését határozta meg az épületen.

A tervezési helyszín Balatonszemes vízparti területének központjában található, ahol földszintes nyaralók és vendéglátó egységek is találhatóak. Ebben a hétvégi házas környezetben kellett elhelyezni egy 10 méter építménymagasságú épületet. Fontos megemlíteni, hogy a helyi szabályozás a tárgyi telket településközpont vegyes területbe sorolja magasságával, ami a víkendházas környezetben több megoldandó problémát is felvetett. A tervezési koncepció kialakításánál – a funkcionális szempontokon túl – elsődleges támpontként a tervezett épület és a szomszédos épületek közötti magasságkülönbség áthidalásának megoldását tartotta fontosnak. A lépcsőzetes tömegformálással átmenetet hozott létre a Marina Sétány Penthouse és a szomszédos épületek között. A lépcsős tömegformálás és a kikötő jelenléte együttesen eredményezte a hajóforma indirekt megjelenítését.

A beépítési előírások, a telek formája, valamint a tervezett épület nagysága prognosztizálta a tervezett épület és a környezete közötti léptékváltást. A tervezett épület környezetbe illesztése szempontjából fontos volt, hogy a hajóformával egy tárgyszerű épületet hozzanak létre, ami a környezetében önálló egységként is értelmezhető, vagyis a léptékváltás megbocsájtható ténnyé alakult át a külső szemlélő számára.

A hajóforma kialakításánál az indirekt eszközök és formák alkalmazására nagy hangsúlyt fektetett, vagyis a hajóablakok, árbóc, hajó-tat, vagy orr direkt alkalmazását mellőzte. Az épület környezetbe illesztésén és formai kialakításán túl a tervezésnél fontos szempont volt a beruházói igények kiszolgálása, vagyis az épületben kialakítandó funkciók megfelelő kialakítása. A cél az volt, hogy egy funkcionális, környezetéhez a lehetőségekhez mérten alkalmazkodó és a kikötő hangulatába illeszkedő épület szülessen.



Forrás és fotó: epiteszforum.hu

Kapcsolódó

Túlélés helyett élmény: így lesz más az idei iskolakezdés Keszthelyen

Iskolakezdés idején mindenki rohan. De lehet ezt máshogy is csinálni. Tudd meg, hogyan hozhatsz ki többet a
Elolvasom

Modern mobilgarázsok és az otthoni kényelem titka

Manapság egyre többen választják a mobilitás és a praktikum ötvözetét otthonuk bővítéséhez. Vajon miért? A
Elolvasom

Balatonfüred: a Balaton gyöngyszeme, ahol az ingatlan is értékálló

Ha a magyar tengerre gondolunk, akkor Balatonfüred neve az elsők között juthat eszünkbe. Nem véletlenül,
Elolvasom